:

Szerző: Koi Tamás

2023. február 2. 11:21

A PS5-eladások megrántották a Sonyt

Óriási mennyiségben fogyott tavaly év végén a Sony kurrens videojáték-konzolja, a PlayStation 5, mely magával húzta a japán konglomerátum számait.

Eddig soha, egyetlen negyedév alatt sem adtak el még csak megközelítően annyi PlayStation 5 konzolt, mint a tavalyi utolsó negyedévben (mely a Sony 2022-es üzleti évének a harmadik negyedéve) - számolt be róla ma a japán konglomerátum. A cég már január első napjaiban jelezte, hogy a konzol 2020-as megjelenése óta gyakorlatilag folyamatosan fennálló áruhiánynak vége, az eladások pedig a legkevésbé sem cáfoltak rá erre.

A 2020 novembere óta kapható (és szinte végig folyamatosan hiánycikknek számító) PS5-ből a tavalyi utolsó naptári negyedévben 7,1 millió példány talált gazdára, ami messze felülmúl minden korábbi negyedéves eladási mutatót. Az eladási rekord mértékét jól jelzi, hogy ez a darabszám éves szinten 82%-os növekedésnek felel meg, ráadásul ebben az egyetlen negyedévben kelt el az összes eddig eladott PS5 konzol 28%-a.

ps5_logo

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Mindez egyben azt is eredményezi, hogy a Sony rendkívül közel került a 2022-es évre előirányzott 18 millió darabos eladási célhoz, mely a tavalyi év elején még erősen optimista jóslatnak bizonyult.

Ehhez a volumenhez az üzleti év utolsó negyedévében már csupán 5,2 millió konzolt kellene eladnia a cégnek, ami az előző periódus alapján egyáltalán nem tűnik földtől elrugaszkodott célnak.

Az eladások brutális felpörgése egyben jelentős pluszbevételt is termelt a Sony Game & Network Services üzletágának, melyhez a PlayStation termékek tartoznak. A divízió 9,7 milliárd amerikai dollárnak megfelelő japán jennel zárta a negyedévet, ami 53%-os növekedést jelent - a hardvereladásokból származó árbevétel az értékesítési volumennel párhuzamosan több mint duplájára nőtt egy év alatt.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

1

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.