Szerző: Koi Tamás

2022. december 6. 11:25

Távozik a Vodafone Csoport vezérigazgatója

Négy év és megannyi, a csoport szempontjából sikerként elkönyvelhető üzlet létrejötte, ugyanakkor több elszalasztott lehetőség után távozik Európa egyik legnagyobb távközlési cége, a Vodafone Csoport éléről Nick Read vezérigazgató.

Idén év végén, mandátumának lejárta előtt távozik a Vodafone cégcsoport éléről Nick Read vezérigazgató, aki elődje, Vittorio Colao 2018. májusi leköszönését követően vette át a stafétát a társaság élén. Az akkor már tizenhat éve a cégnél dolgozó Read nevéhez fűződik számos, többek között a magyar piacot is érintő, céges berkekben sikertörténetként kezelt üzleti folyamat és akvizíció, a vezető ugyanakkor számos kínálkozó lehetőséget elszalasztva  nem tudta az elvárt mértékben csökkenteni a cégcsoport tetemes adósságállományát - végül közvetetten alighanem ez vezethetett távozásához is.

Readnek ezzel együtt a körülmények sem könnyítették meg éppen a dolgát, hiszen kinevezését követően másfél évvel végigsöpört Európán a koronavírus-járvány, melynek még vége sem lett, háború tört ki a kontinensen, mely a legtöbb helyi vodafone-érdekeltséget az elszabaduló energiaárak és infláció miatt meglehetősen érzékenyen érintett. 

nick_read

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nick Read volt ezzel együtt az a vezető, akinek az irányítása alatt a Vodafone Csoport megegyezett az amerikai kábelmilliárdos, John Malone által alapított Liberty Global négy európai érdekeltségének (köztük a magyar leányvállalatnak, a UPC Magyarországnak) a felvásárlásáról, illetve ő volt az, aki a cégcsoport szinte teljes passzív mobilhálózati infrastruktúrájának kiszervezéséről döntött 2019-ben. Így jött létre a vállalatcsoport többségi tulajdonában lévő Vantage Towers, melyet azóta a Frankfurti Értéktőzsdére is bevezettek.

A csoport vezetője emellett személyesen számolt be arról, hogy előzetes, nem kötelező érvényű megállapodás született a felek között idén augusztusban a Vodafone Magyarország értékesítéséről, melynek többségi tulajdonát a 4iG Nyrt, 49%-át pedig a magyar állam birtokolhatja, ha létrejön a tranzakció. 

Az 58 éves vezérigazgató ugyanakkor számos lehetőséget el is szalasztott, így vagy nem jöttek létre bizonyos tervezett egyesülések a versenytársakkal, vagy a nyélbe ütött dealek nem hozták a várt eredményeket, amit részben tükröz, hogy a Vodafone Csoport részvényeinek árfolyama Read kinevezése óta 44%-ot zuhant, a papírok értéke pedig mostanra vészesen közel áll a 25 éves mélyponthoz.

Read utódja ideiglenesen a társaság pénzügyi igazgatója, Margherita Della Valle lesz, aki egy különösen nagy kihívásokat rejtő helyzetben veheti át a társaság irányítását, ahogy a háború okozta krízis fokozatosan rátelepedik az európai gazdaságokra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról