Szerző: Dömös Zsuzsanna

2022. november 10. 14:03

Forrósodik a helyzet az unióban a Microsoft felhője kapcsán

Az európai felhőinfrastruktúra-szolgáltatók szakmai szövetsége szerint a redmondiak az egész európai felhős ökoszisztémát károsítják, ezért a versenyellenes magatartás hivatalos kivizsgálására van szükség az uniós bizottság részéről.

Márciusban a francia felhőinformatikai vállalat, az OVHCloud keresetet nyújtott be az Európai Bizottsághoz, melyben azt kifogásolta, hogy a Microsoft a saját termékeire vonatkozó licence drágábbá teszi más felhasználóknak, hogy a Microsoft Azure versenytársának számító felhőszolgáltatásokat vegyenek igénybe, ugyanezt kifogásolta a német Nextcloud szolgáltató és két másik cég is. A redmondi óriás lényegében kevesebbet számlázott azoknak az ügyfeleknek, akik a termékeit a Microsoft felhőjében futtatták, mint akik egy másik szolgáltató adatközpontja mellett döntöttek, mondjuk a Google vagy az Amazon szolgáltatását vették igénybe.

A redmondi cég májusban ezért bejelentette, hogy módosítja a szolgáltatása árazását, de csak a kisebb, és kizárólag európai szolgáltatók számára. Ettől még azonban a nagyobb felhős versenytársak, mint a Google és az Amazon hátrányba kerültek, így az európai felhőinfrastruktúra-szolgáltatók szakmai szövetsége, a CISPE (amelynek tagja többek közt az Amazon AWS, az Aruba és az OVHcloud is) szerint a módosítás nem volt elegendő, és nem hoz lényegi változást a versenyellenes magatartás kezelésében.

A szövetség ezért most kérvényezte az Európai Bizottságnál egy hivatalos vizsgálat indítását, mivel véleménye szerint a Microsoft „jóvátehetetlenül károsítja az európai felhő-ökoszisztémát, és megfosztja az európai fogyasztókat a valódi választási lehetőségektől".

eu_microsoft

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

A CISPE szerint a panasz benyújtása elkerülhetetlen volt annak fényében, hogy a redmondi szoftveróriás eddig nem részletezte, és biztosítékot sem szolgáltatott arra vonatkozóan, hogyan áll szándékában áll véget vetni a versenyellenes licencelési gyakorlatának. Az érdekképviselet szerint a cég ahelyett, hogy orvosolta volna a kisebb szolgáltatók, mint az Aruba és a OVHcloud panaszait, helyette újabb tisztességtelen gyakorlatokkal torzítja a versenyt.

Francisco Mingorance, a CISPE főtitkára szerint az érdekképviseletbe tartozó több szolgáltatónak is egizisztenciális problémákat jelent mindez, ami alapos kivizsgálás és intézkedések nélkül fogalmazása szerint „az európai felhőinfrastruktúra-szektor végét is jelentheti”. A Microsoft szóvivője szerint a licencmódosítások valójában kiterjesztik az ügyfelek választási lehetőségeit.

A CISPE már korábban is együtt dolgozott a bizottsággal a megelőző panaszokon, így nem olyan nagy meglepetés az új kérvény benyújtása. A szervezet közleménye szerint a cél, hogy egyetlen domináns felhőpiaci szereplő se fordíthatja saját előnyére licencüzleteit, bezárva ügyfeleit a saját ökoszisztémájába, ezzel diszkriminálva a versenytársakat. A szervezet emellett arra kérte a bizottságot, hogy kötelezze el magát a versenyellenes gyakorlatok szélesebb körű ellenőrzése mellett egy független központ felállításával, ami időszakosan auditálná a szoftvercégek licencfeltételeit.

Júliusban az Amazon Web Services egyik vezetője bírálta élesen a Microsoftot, amiért a Microsoft többet számláz termékeiért, ha azokat ügyfelei nem az Azure-ban, hanem más felhőszolgáltatóknál futtatják. Steve Webe, a Berkeley Egyetem professzora szintén arra hívta fel a figyelmet véleménycikkében, hogy nem számít tisztességes versenynek, ha valaki csak az általa kiválasztottakkal versenyez, mérettől és földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül kell megszüntetni a diszkriminatív árképzést, hiszen minden ügyfél, amely nem vált Azure-ra, versenyhátrányba kerül.

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról