Szerző: Koi Tamás

2022. november 10. 12:55

Újabb kvantum-mérföldkőnél az IBM

Ütemesen halad a 2020-ban közzétett kvantum-ütemterv megvalósításában az IBM, mely a tavalyi Eagle kvantumprocesszor után idén elkészítette annak jóval nagyobb teljesítményű utódját.

A kvantum-számítástechnika olyan, kibontakozó területe az informatikai iparnak, mely eddig meglehetősen kevés, konkrét vívmánnyal, vagy kézzelfogható termékkel volt képes előállni, a cégek ugyanakkor már ebben a szakaszban is élénk versenyt folytatnak egymással a leggyorsabb, és a leggyorsabban piacra kerülő kvantumszámítógép címéért. Az iparág egyik meghatározó szereplőjének számító IBM most már stabilan szállítja az újabb és újabb kvantumprocesszorokat, melyek legújabb változatának megjelenését az IBM Quantum Summit 2022-ra időzítette a cég.

A vállalat 2020-ban közzétett kvantum-ütemtervének megfelelően a tavaly bemutatott, 127 qubites teljesítémyű IBM Eagle-t idén az Osprey követi, mely elődje teljesítményének csaknem háromszorosát (433 qubit) képes nyújtani. 

ibm_quantum_roadmap

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az Osprey befejezése azt feltételezi, hogy az IBM-nél a kvantumszámítástechnikai fejlesztések az előzetes ütemterveknek megfelelően haladnak, azaz a cég jó eséllyel jövőre átlépheti az 1000 qubites álomhatárt a Condor kvantumprocesszorral.

A frissített ütemtervbe új elem is került 2023-ra, így a Condor megjelenése mellett immár várható az Eagle-nél alig erősebb Heron kiadása is, ez az egység ugyanakkor az első, párhuzamosításra alkalmas megoldás lehet az IBM kínálatában.

Az új processzorokkal már a skálázhatóság problémáját is vizsgálja az IBM, mely továbbra is tartja magát ahhoz, hogy 2025-re megérkezhet a Kookaburra kódnevű kvantumprocesszor, melyekből egy új, párhuzamosítást biztosító kvantum kommunikációs linken keresztül egyelőre hármat tervez összekapcsolni a gyártó, ezzel egy 4158 qubites rendszert létrehozva.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról