Szerző: Dömös Zsuzsanna

2022. október 27. 12:28

A kínai mobilpiac is érzi a gazdasági ellenszelet

Egyedül az Apple-nek sikerült tartania magát a harmadik negyedévben a kínai mobilpiacon, minden más gyártó, még a helyi nagyok is csökkentő eladásokról számolhattak be.

Nem fest rózsás képet egy államilag támogatott kínai intézmény felmérése, ami szerint az idei év első felében 22,9 százalékot csökkent a szállított okostelefonok mennyisége az előző év azonos időszakához képest Kínában, ez 175,1 millió készüléket jelent január és augusztus közt. Csak az augusztusi hónapot vizsgálva szintén magas a szám, 21,9 százalékos a visszaesés.

A harmadik negyedévet vizsgálva pedig 11 százalékkal kevesebb telefont sikerült leszállítani, mivel az ország lassuló gazdasága visszafogta a fogyasztói keresletet – írja már a Canalys piackutató cég jelentése. A márkák ebben az időszakban összesen 70 millió okostelefont szállítottak az eladóknak az előző év azonos időszakában elért 78,9 millióhoz képest.

Egyedül az Apple-nek sikerült tartania magát a hullámokon, az almás cég 36 százalékkal több, 11,3 millió iPhone-t szállított le az országba, amit főleg az iPhone 14 Pro iránti érdeklődés hajtott, míg az alapmodell eddig nem tűnik túl keresettnek, ezzel a kínai toplistán a negyedik legnépszerűbb gyártó.

kína_telo

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A sencseni BBK konglomerátum alá tartozó Vivo márka lett az elsőszámú márka a piacon 14,1 millió készülékkel, ezzel 20 százalékot hasítva ki magának. Azonban olyan helyi társaival karöltve, mint az OPPO és a Honor, 23%-kal, 27%-kal illetve 16%-kal kevesebb szállításról számolhat be.

Kína nem csak a világ egyik legnagyobb mobilpiaca, de gyártója is: az olyan helyi márkák, mint a Huawei, az Oppo, a Vivo és a Xiaomi az idők során helyet követeltek maguknak olyan a nagynevű riválisok, így a Samsung és az Apple mellett, annak köszönhetően, hogy keresték a nemzetközi piacra való terjeszkedés lehetőségeit. Az olcsó telefonokról ismertté vált Xiaomi és Oppo az elmúlt években elkezdett magasabb árkategóriás termékeket kínálni, a Huawei viszont már azelőtt a prémium készülékek piacán erősített, hogy az USA szankciókat vetett ki rá.

Kínában a gazdasági csodák korszaka a végéhez közeledik: hétfőn 3,9 százalékos GDP-növekedésről szólt a jelentés a júliustól szeptemberig tartó időszakban, ami elmarad attól a kétszámjegyű növekedéstől, ami évtizedeken át hajtotta előre az ország gazdaságát.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról