Szerző: Koi Tamás

2022. október 18. 11:06

Díjkorrekció: a szent tehénnel sem tesz kivételt a Yettel

Komoly kiskaput zár be novembertől a Yettel azzal, hogy a jövő évtől esedékes, fogyasztói árindex változás alapján kalkulált, tavasszal bejelentett "díjkorrekciót" kiterjeszti a flottákban lévő egyéni ügyfelekre és a kisvállalati előfizetőkre is.

Flottás mobilelőfizetőnek lenni mindig egyfajta privilégiumnak számított Magyarországon, mely elsősorban azzal járt, hogy a jóval drágább lakossági tarifákhoz képest számottevően jobb feltételekkel juthatott mobilszolgáltatáshoz a jó helyen lévő, vagy jó helyen lévő rokonokkal rendelkező előfizető. 

A flottás előfizetőkről köztudott, hogy sokszor számos, az egyszeri halandókra vonatkozó korlátozás és egyéb előírás nem vonatkozik, illetve vonatkozott rájuk - a Yettelnél például ebbe a körbe tartozott eddig a januárban belengetett, intézményesítetté váló éves "díjkorrekció", melyet idén másodszorra igazít a meglehetősen gyorsan változó környezethez - és a jogszabályokhoz - a szolgáltató.

yettel_haz

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Ahogy azt korábban megírtuk, a Yettel általános szerződési feltételeiben március 10-től lépett hatályba az a passzus, mely bevezetett a lakossági számlás előfizetőknél egy ún. "díjkorrekciós mechanizmust", mely 2023-től előbb opcióként, egy későbbi módosítással viszont már automatikusan inflációkövető díjemelést eredményez.

Hasonló intézkedést kisebb-nagyobb változtatásokkal azóta a Vodafone Magyarország és a Magyar Telekom is bevezetett, a Yettel november végétől ugyanakkor újabb előfizetői körre terjeszti ki a díjkorrekció hatályát.

A szolgáltató múlt héten közzétett, november 27-től hatályos változásokat tartalmazó tájékoztatója szerint az inflációkövető díjkorrekció 2023-tól minden, kisvállalkozói üzleti számlás tarifacsomaggal rendelkező előfizetőre kiterjed majd, de nem ússzák meg az áremelést az ún. "zártkörű szolgáltatásként" elérhető tarifákat használó ügyfelek sem - vagyis tipikusan azok, akik különböző flottás vagy dolgozói csomagokat használnak. 

A kisvállalati ügyfelekkel március 10-től kötött keretmegállapodásokan a fenti díjkorrekciós mechanizmus ugyan már szerepelt, a Yettel azonban november végétől a korábban megkötött keretmegállapodásokat is módosítja akként, hogy az a fenti, egységes szabályokat tartalmazza.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.