:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2022. szeptember 29. 10:40

A Penpot malmára hajtja a vizet az Adobe-Figma üzlet

Jelentősen kiugrott a nyílt forráskódú, Penpot nevű kollaboratív tervezői eszköz felhasználóinak száma az Adobe-Figma üzlet híre után, a termékbe nemrég több millió dollárt is belepumpáltak a befektetők.

Már két hete, hogy az Adobe bejelentette a Figma felvásárlására tett ajánlatát, gigantikus összegért, húszmilliárd dollárért vinné a 2011-ben alapított startupot. Ez idő alatt láthatóan megugrott egy másik alternatíva, a nyílt forráskódú Penpot eszköz iránti érdeklődés, ami mindössze két éve elérhető – vette észre a CNBC. A tulajdonos Kaleidos keddi közlése szerint kollaborációs tervezőszoftverük fejlesztésére 8 millió dollárnyi befektetés érkezett azóta, hogy az Adobe bejelentette a nagy üzletet, a regisztrációk száma pedig 5600 százalékkal nőtt.

Pablo Ruiz-Múzquiz, a Penpot társalapítója és a Kaleidos vezérigazgatója úgy fogalmaz a hirtelen jött megugrással kapcsolatban: „a tervezők és fejlesztők utálnak a hagyományos vállalati szoftverek merev keretei közt dolgozni”. Bár az Adobe neve nem hangzik el, Ruiz-Múzquiz később a CNBC-nek írt levelében „toxikus márkának” nevezi az Adobe-t, ami „beszennyezte a Figmát”.

adobe_figma

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

A Penpot a múlt hét során megerősítette webalkalmazásának infrastruktúráját is a megnövekedett aktivitás miatt. A vállalat tájékoztatása szerint a helyszíni telepítések száma 400%-kal nőtt, és a Penpot nyílt forráskódja is olyan népszerű lett a GitHubon, hogy hokiütőre hasonlító grafikonon lehetne ábrázolni a megnövekedett forgalmat.

A finanszírozási kört a Cisco által támogatott Decibel vezette az Athos Capital befektetővel közösen. Bár az időzítés más megvilágítást kaphat az elmúlt hetek fényében, de valójában már augusztusban megszületett a megállapodás. Jon Sakoda, a Decibel alapító partnerének elmondása szerint akkor még nem számítottak rá, hogy az Adobe felvásárolja a Figmát.

A Penpot üzleti modellje egyelőre nem túl kidolgozott, a tervezők ingyenesen tölthetik le és futtathatják a nyílt forráskódú tervezőszoftvert, vagy használhatják a hosztolt verziót. A felvásárlás Ruiz-Múzquiz szerint nagy lehetőség arra, hogy a különféle Figma-alternatívák virágzásnak induljanak.

Az Adobe és a Figma bizakodóan tekint az (egyelőre még hatóságok jóváhagyására váró) üzlet jelentette jövőre, a Figma szerint az együttműködés felgyorsítja innovációs ütemtervét, és hozzáférést biztosít az ügyfelek még szélesebb köréhez. Az üzlet hátteréről itt írtunk bővebben.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról