Húszmilliárd dollárért viszi az Adobe a Figmát
Tovább gazdagítja a hibrid munkavégzés érájára felkészített kollaborációs platformjainak sorát az Adobe. A cég bejelentette, hogy mintegy húszmilliárd dollárért cserébe felvásárolja a Figmát, egy 2012-ben alapított startupot, melynek megoldását a mobilapplikáció- és webdizájnerek egyaránt előszeretettel alkalmazzák az utóbbi időszakban.
A Photoshoppal ismertté vált cég ezzel egyben az Adobe XD egyik meghatározó konkurense felett szerezhet irányítást. Ez továbbá az Adobe fennállásának eddigi messze legnagyobb akvizíciós ügylete, korábban a Marketo 2018-as bekebelezése tartotta a csúcsot a maga 4,75 milliárd dolláros vételárával. Ezt a Macromedia 2005-ös felvásárlása előzte meg, mely akkor 3,4 milliárd dollárt ért.
Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam? Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.
A többek között olyan, neves, nagy partnerek, mint a Microsoft, a Zoom, az AirBnb vagy a Coinbase által használt Figma a cégek között létrejött előzetes megállapodás alapján teljes autonómiát élvez majd az Adobe-on belül, vezérigazgatója pedig marad Dylan Field, aki társával, Evan Wallace-szal együtt tíz évvel ezelőtt, a Brown Egyetemen végzett tanulmányaik során alapította a céget.
Az akvizíció egyelőre nem érinti a Figma termékkínálatát sem, így a rendszer az ígéretek szerint többek közt továbbra is ingyenes marad oktatási célú felhasználásra, illetve nem változik az árképzés sem.
Az ügylet a várakozások szerint a hatóságok jóváhagyását követően valamikor 2023-ban zárulhat.