Szerző: Koi Tamás

2022. szeptember 23. 12:05

A kutyának sem kellett a német T-Systems

Továbbra is képtelen leválasztani magáról a veszteséget termelő T-Systems üzletágat Európa legnagyobb telekommunikációs multija, a Deutsche Telekom. A céget eredetileg idén szeptemberig kellett volna értékesíteni, de a tulajdonos végül érdeklődés hiányában lefújta az egész procedúrát.

Továbbra is képtelen megszabadulni a mára egyértelműen koloncnak tekintett német T-Systemstől az anyavállalat, a Deutsche Telekom - írja céges, belső forrásokra hivatkozva a Handelsblatt. A lap értesülései szerint mostanra gyakorlatilag minden, potenciális érdeklődővel folytatott tárgyalás zsákutcába ért, a menedzsment ezért úgy döntött, hogy a tavaly év végi döntés alapján indult procedúrát inkább lefújja.

A Deutsche Telekomhoz tartozó, frankfurti székhelyű T-Systems International GmbH az egyik legnagyobb rendszerintegrátor Németországban, a 29 ezer munkavállalót foglalkoztató cég ügyfelei között szinte az összes iparág vezető közép- és nagyvállalatai megtalálhatók. A 20 országban - köztük a DT-ITS-en keresztül Magyarországon - jelen lévő vállalat 2020-as árbevétele 4,2 milliárd euró volt.

Fontos leszögezni, hogy a szóban forgó részlegnek cégjogi szempontból nincs köze a Magyar Telekom csoporthoz tartozó T-Systems Magyarország Zrt.-hez.

tsm_iwillnotstop

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

A T-Systems értékesítésének terve alapvetően azért született meg a menedzsment fejében, mivel az üzletág a koronavírus világjárvány idején a távközlési ágazathoz képest számottevő mértékben alulteljesített a Deutsche Telekomon cégcsoporton belül. 

Bár a cég számos, a járványhelyzettel összefüggő egészségügyi projektben részt vett (egyebek mellett a T-Systemshez fűződik az SAP mellett a húszmillió eurós büdzséből fejlesztett német kitettség-értesítő rendszer fejlesztése), a megrendelések száma a válság idején nagyjából a negyedével esett vissza.

A divízió potenciális értékesítéséről német lapok tavaly novemberben írtak legutóbb, akkor még az volt a terv, hogy a Deutsche Telekom idén februárban ül tárgyalóasztalhoz a potenciális kérőkkel, a megállapodást pedig ebben a hónapban nyélbe üthetik a felek.

hottges_2
Tim höttges a kölni digital-x 2022-n (fotó: hwsw)

A T-Systems eladásának kudarca az egyik legfájóbb pont lehet a cégcsoport élére 2014-ben kinevezett vezérigazgató, Timotheus Höttges számára, aki az évek során a világ egyik legértékesebb távközlési multijává emelte a Deutsche Telekomot javarészt az utólag rendkívül sikeresnek bizonyult amerikai beruházási stratégiának köszönhetően.

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról