Szerző: Koi Tamás

2022. szeptember 2. 10:22

Jobb akkuidőt és alkatrészellátást vár az okostelefonoknál az EU

Rövidesen finisbe érhet annak az Európai Unió területén hatályba lépő jogszabálynak az előkészítése, mely azt biztosítaná, hogy az okostelefon- és tabletgyártók a jelenleginél szigorúbb feltételek mellett nyújtsanak támogatást készülékeikhez.

A készülék piacra dobásától számítva legalább öt évig biztosítaniuk kellene a gyártóknak a legfontosabb cserealkatrészeket az összes általuk forgalmazott okostelefonhoz és tablethez az Európai Bizottság új jogszabálytervezete értelmében. A több mint két éve készülő jogszabályt még idén véglegesítheti a Bizottság, ezzel az egységes töltőcsatlakozó-szabványt előíró határozat után újabb, szigorúbb szabályozás léphet hatályba a nemzetközösség tagállamain belül forgalomba hozott eszközökre.

Az új jogszabály hatályba lépését követő egy éven belül a gyártóknak 15 alkatrésztípust, illetve alkatrészcsaládot kellene biztosítaniuk a javítószolgálatok részére, illetve meghatározott számú cserealkatrészt közvetlenül a fogyasztók számára is elérhetővé kell tenni a fent jelölt, ötéves időintervallumon belül.

A gyártók számára előírt cserealkatrészek között van egyebek mellett az akkumulátor, a hátlap, a kijelző, az előlapi és hátlapi kamerák, a töltő- és audiocsatlakozók, a mikrofonok és hangszórók, illetve a hajlítható kijelzős készülékek esetében a zsanérmechanika valamint a kijelzőt védő speciális fólia.

iphone_battery_change

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Ezen felül a végfelhasználók számára közvetlenül is biztosítani kell a hozzáférést a csereakkumulátorokhoz, illetve a hátlapokhoz, amennyiben azok eltávolítása nem oldható meg roncsolódás nélkül egy esetleges akkumulátorcsere során. Ez utóbbi feltételt ugyanakkor a gyártók megkerülhetik abban az esetben, ha szavatolják, hogy a készülékekbe épített akkumulátor kapacitása 500 teljes ciklust követően is eléri az eredeti kapacitás 83%-át, illetve 1000 ciklus után a 80%-át, vagy a készülék IP-védelme alapján teljesíti, hogy 30 percen keresztül egyméteres vízmélységben működőképes marad.

A Bizottság a fentiek mellett az okostelefonoknál és tableteknél is kötelezővé tenné a nagyobb háztartási eszközök mintájára az energiacímke-jelölést, melyen termékspecifikus elemként szerepelne a várható akkumulátor-élettartam, a víz- és porállóság, illetve a készülék esésekkel, leejtésekkel szembeni mechanikai ellenállóképessége.

Az elkészült jogszabálytervezet szeptember 28-ig nyilvánosan véleményezhető, a beérkezett javaslatok és vélemények összegzését követően a végleges szöveget az év végéig készíti el az EU végrehajtó szerve. A jogszabály a várakozások szerint valamikor a jövő év során léphet majd hatályba, a benne foglaltakat pedig az egységes töltőcsatlakozó-szabvány előírásaival együtt előreláthatóan 2024-től kell majd kötelezően alkalmazniuk a gyártóknak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról