:

Szerző: Koi Tamás

2022. április 28. 13:32

Elindult az Apple által támogatott házibarkács-program

Több hónapos késéssel végül, de útjára indult az Apple tavaly bejelentett, a cég által forgalmazott egyes hardverek alapvető komponenseinek otthoni javítására vonatkozó program.

A javítási dokumentációk és cserealkatrészek rendelkezésre bocsátásával szerdán elindult az Apple tavaly bejelentett Self Service Repair programja, melynek célja, hogy a cég által forgalmazott hardverek bizonyos alkatrészeit otthoni körülmények közt is cserélhessék a tulajdonosok.

A program egyelőre csak korlátozottan, az Egyesült Államokban érhető el (az európai bevezetés valamikor idén várható), és a legtöbb forgalomban lévő Apple-eszközt ezzel együtt is csak a szakszervizek javítják, az új irány ugyanakkor ettől függetlenül mindenképpen pálfordulásnak tekinthető a cupertinói cég korábbi gyakorlatához képest.

A cég ugyanis hosszú évekig látványosan küzdött a nem hivatalos és házilag elvégzett javítások ellen. Sem eredeti alkatrészeket, sem a néhány esetben szükséges dokumentációt nem bocsátotta vásárlói rendelkezésére, sőt, az utángyártott alkatrészek felhasználását szoftveres korlátozásokkal igyekezett gáncsolni a vállalat. A nem hivatalos forrásból származó kijelzőknél például egyszerűen tiltják az arcfelismerést, vagyis a Face ID-t, de az utángyártott akkumulátorokat is kissé mostoha módon kezeli az iOS.

apple_right-to-repair_hero
(fotó: apple)

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A Self Service Repair programban egyelőre az iPhone 12 és 13 sorozatú okostelefonok egyes alkatrészei (jellemzően kijelző, akkumulátor, kameramodul) cserélhetők házilag, később pedig Mac-ek is javíthatók lesznek így, igaz, itt megkötés, hogy csak azoknál a modelleknél engedélyezett a hivatalosan támogatott házibarkács, melyek az M1 processzort, vagyis a cég saját fejlesztésű rendszerprocesszorát tartalmazzák.

A dokumentációkon és a gyári alkatrészeken túl az Apple a javításhoz szükséges szerszámokat is a tulajdonosok rendelkezésére bocsátja - újdonság, hogy a szerszámkészletet bérelni is lehet a cégtől (ez egy hétre 49 dollárba kerül).

Az Apple ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy az elektronikai termékek javításában kevésbé jártas felhasználók számára továbbra is az a legbiztosabb megoldás, ha felkeresnek egy hivatalos Apple javítóközpontot. Ilyenből egyébként globálisan mintegy ötezer üzemel, melyekben csaknem százezer képzett szakember végzi az ügyfelek által leadott készülékek javítását.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

1

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.