Szerző: Koi Tamás

2022. augusztus 31. 11:36

Tíz év után először emel díjain a Telekom

Hosszú évek óta nem volt példa arra a Magyar Telekomnál, hogy meglévő lakossági és kisvállalati szolgáltatások árait emelje a szolgáltató, ám szeptembertől ennek vége: a cég a kedvezőtlen gazdasági helyzetre hivatkozva megelemi számos díjcsomag havi díját.

Az előzetes tájékoztatásnak megfelelően a Magyar Telekom holnaptól átfogó díjkorrekciót hajt végre számos, már nem értékesített, ugyanakkor pontosan meg nem határozott számú előfizető által ma is használt díjcsomag esetében. Ez tíz év óta gyakorlatilag az első alkalom, amikor a szolgáltató hozzányúl már korábban beárazott konstrukciókhoz, mielőtt a jövő év elejétől intézményesedik az inflációkövető árkorrekció.

A szolgáltató az előfizetők részére júliusban kiküldött számlalevelében közölte, hogy számos, elsősorban régebbi díjcsomagot érintően megemeli előfizetési és igénybe vételi díjait szeptember 1-től. A holnaptól esedékes díjkorrekciók elsősorban a 2017-től 2020-ig értékesített, már lezárt lakossági mobiltelefon, mobilinternet, vezetékes internet, vezetékes telefon és tévészolgáltatásokat érinti, mértékük pedig többnyire nem éri el a 10%-ot, vagyis infláció alatti. 

telekom_szekhaz_reszlet

A szolgáltató júliusban a HWSW megkeresésére közölte, a változás csak az ügyfelek egy részét érinti, akiket a cég

támogat abban, hogy az aktuális díjcsomag-portfolióból megtalálják a felhasználói igényeikhez legjobban illeszkedő és legjobb értékajánlatot nyújtó díjcsomagot.

A mostani díjváltozás a 2017-ben és 2019-ben bevezetett mobil hang, mobilinternet, vezetékes internet és vezetékes telefon előfizetések egy részét érintik, azok közül is jellemzően a kisebb és közepes értékű díjcsomagok árazása változik (a teljes lista megtalálható itt).

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Magyar Telekom új, szeptember 1-től érvényes általános szerződési feltételeiben ugyanakkor található egy ennél lényegesebb, az összes előfizetőt érintő potenciális díjkorrekciós mechanizmus is. E szerint a Telekom az "általa nyújtott szolgáltatások és azok ellenértéke közötti arányosság megőrzése érdekében", az általános inflációból eredő pénzbeli értékvesztés ellensúlyozása céljából jogosult lesz évente az előző évi inflációs adatoknak megfelelően korrigálni az összes szolgáltatás díját.

Ennek a változtatásnak ugyanakkor csak a jövő év első hónapjaiban érzik majd a hatását az előfizetők (akkor viszont kivétel nélkül mindenki).

A piacvezető szolgáltató utoljára 2011. január 1-jén emelte meg átfogóan a teljes előfizetői bázisra vonatkozóan az igénybevételi díjakat. Akkor a cég az áfatörvény változása mentén a 27%-os áfakulcs bevezetésének hatására módosította automatikusan az árait, ám az akkori emelésre is hatással volt deklaráltan az infláció, mely 2010-ben egyébként 4,7%-os volt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.