Szerző: Dömös Zsuzsanna

2022. július 22. 13:25

Kormányzati felhőszolgáltatást indít a Microsoft

A közszférának szánja új felhőszolgáltatását a Microsoft, amit az állami intézmények sajátos igényei alapján terveztek. A Microsoft Cloud for Sovereignty a hatályos törvényeknek és kiberbiztonsági előírásoknak minden téren megfelelő, online közszolgáltatásokat nyújthat a cég szerint.

A Microsoft kedden jelentette be az Inspire konferencia keretén belül, hogy kifejezetten kormányzati ügyfelek számára szánt csomagot indít a Microsoft Cloud családon belül, partnerei listájára elsőként az olasz Leonardo légvédelmi csoport, valamint a belga Proximus távközlési cég kerültek fel. Corey Sanders, a vállalat alelnöke egy interjúban kikötötte, hogy bár eddig európai cégekkel állapodtak meg, világszerte várják az újabb ügyfeleket, és jelenleg is zajlanak már privát egyeztetések.

A „Cloud for Sovereignty” (Felhő a szuverenitásért) szolgáltatás hasonlít a Cloud for Government-hez, azzal a különbséggel, hogy nem csak az Egyesült Államok kormányzati ügyfelei számára érhető el, hanem világszerte vehetik igénybe a kormány és a közszféra szereplői. A redmondi cég arra számít, hogy ezzel erősítheti pozícióját olyan versenytársaival szemben, mint az Amazon Web Services és a Google. Az Imarc Group piackutató cég szerint a globális kormányzati felhőpiac mérete 2027-re várhatóan eléri a 71,2 milliárd dollárt a 2021-es 27,6 milliárd dollárról.

Sanders bejelentése szerint a szolgáltatás segítségével a közszféra szereplői nagyobb kontrollt kapnak az adataik felett, átláthatóbbá válnak a felhő működési folyamatai, és egyszerűbben megvalósíthatják a partnerek az adatvédelemre vonatkozó előírásokat, főleg Európában. Az állami szektor a felhőtechnológia összes előnyét élvezheti: az erőforrások rugalmas skálázhatóságát, a helytől és időtől független működést, a folyamatok irányíthatóságát és átláthatóságát, adott lesz a Microsoft 365, a Dynamics 365 és az Azure szolgáltatások használata.

cloud_microsoft

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Az adatvédelemben élen járó Európai Unió év elején kezdte el vizsgálni tüzetesebben az állami szektor felhőhasználatát, mivel mind az üzleti, mind a kormányzati ügyfelek egyre gyakrabban veszik igénybe nagy tech cégek felhőszolgáltatásait ahelyett, hogy saját infrastruktúrát építenének ki, amit sok biztonsági szakértő kritizál. A Microsoft ennek úgy menne elébe, hogy személyre szabható, biztonságos szolgáltatásokat próbálna nyújtani a kormányzati ügyfeleknek.

A közszolgáltatások digitalizációjának a kelet-közép-európai régióban különösen nagy jelentősége van, bár gyorsan fejlődik, továbbra is lemaradásban van Nyugat-Európa digitális éllovas államaihoz képest. A felhőből elérhető digitális közszolgáltatások, mint amilyen például a magyar EESZT a Microsoft szerint növelhetik az állami adminisztráció hatékonyságát és az állampolgári bizalmat.

Az időzítés érdekes, mivel nemrég számoltunk be róla: nem tud új ügyfeleket kiszolgálni Nagy-Britanniában a Microsoft felhős üzletága a termékportfólió bizonyos kulcselemeit illetően, miután a cég helyi adatközpontjainak tartalék kapacitásait gyakorlatilag teljes mértékben felemésztette az ukrán kormányzati infrastruktúra hoszting-igénye. A Microsoft a brit központok mellett a legtöbb európai adatközpontjában jelentős kapacitásszűkében van, miután a cég az ukrán-orosz konfliktus februári kitörése óta gyakorlatilag a teljes ukrán kormányzati infrastruktúrát az európai szerverein hosztolja, ezzel hozzájárulva a támadás alatt álló ország működőképességének fenntartásához. A helyzet ráadásul rövid távon biztos nem fog megoldódni, mivel a még mindig tartó félvezetőhiány miatt az adatközponti kapacitásbővítés komoly nehézségekbe ütközik.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.