:

Szerző: Koi Tamás

2022. június 24. 11:56

Küszöbön az Arm tőzsdére vitele

Egyre valószínűbb, hogy rövidesen tőzsdére viszik a globális processzorpiac egyik meghatározó szereplőjét, a processzorachitektúrákat fejlesztő és licencelő, brit székhelyű Arm-ot.

A sikertelen kiházasítás után szinte kész tény, hogy a brit székhelyű Arm tőzsdére megy az Egyesült Államokban. A többségi tulajdonos japán SoftBank első embere, Szon Maszajosi erről a cég pénteki részvényesi közgyűlésén beszélt, hozzátéve, hogy a tőzsdei bevezetéssel kapcsolatos végső döntés még nem született meg a társaságnál.

Szon ugyanakkor hangsúlyozta, minden körülmény azt erősíti, hogy a társaság papírjai megjelenjenek az amerikai részvénykereskedelmi rendszerben, miután a cég legnagyobb ügyfelei amúgy is azok a szilíciumvölgyi vállalkozások, melyek egyébként is jelezték korábban, hogy szívesen beszállnának az ARM-ba akár közvetlen felvásárlás, akár részvényszerzés útján.

A SoftBank azóta fontolgatja az Arm tőzsdére vitelét, hogy a 2020-ban meghirdetett, 40 milliárd dollár értékű felvásárlási ügylet, melyben az Nvidia lett volna a partnert, idén februárban végleg kudarcba fulladt. Azóta több piaci cég is jelezte, hogy akár konzorciumban, akár részvényvásárlás útját tulajdonrészt szerezne a processzorarchitektúrákat licencelő brit cégben.

softbank-group

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A jelentkezők közt ott van többek közt a Qualcomm is, melynek vezérigazgatója, Cristiano Amon egy a Financial Times részére a hónap elején adott interjújában ismételten megerősítette, hogy cége nem tett le arról, hogy részesedést szerezzen az Arm-ban, akár részvényvásárlás útján, akár a tulajdonossal kötött egyedi adás-vételi megállapodás alapján.

Az amerikai processzorgyártó nem az egyetlen iparági szereplő, mely korábban felvetette a konzorciumi tulajdonszerzés lehetőségét az Arm esetében. Legutóbb éppen a világ második legnagyobb memóriachip-gyártója, a dél-koreai SK Hynix vezetése közölte március végén, hogy nyitott egy hasonló ötletre, de februárban Pat Gelsinger, az Intel első embere is utalt rá, hogy cége érdekelt lehet egy olyan konzorcium létrehozásában, mely beszállna az Arm-ba.

A tőzsdei bevezetéssel kapcsolatos végleges döntés várhatóan még jövő március végéig, a SoftBank üzleti évének zárásáig megszülethet, az amerikai tőzsdei bevezetés feltétele ugyanakkor, hogy az Arm székhelyét Cambridge-ből az Egyesült Államokba költöztessék.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.