:

Szerző: Koi Tamás

2022. június 17. 14:05

Divateszköz lehet a Pixel Watchból

Jól bevált recepthez nyúl a Google a cég rövidesen piacra kerülő okosórájának, a Pixel Watch-hoz kínált kiegészítők terén.

A Google évek óta próbálja meghódítani az okosóra-piacot, ebben a küzdelemben pedig most először jött el az a pont, hogy a cég saját fejlesztésű okosórát dobhat a piacra. A májusi Google I/O-n bemutatott Pixel Watch várhatóan még az idén a boltokba kerül, az eszközről ehhez képest még meglehetősen kevés részlet került nyilvánosságra. A 9to5Google legfrisseb értesülései szerint a Pixel Watchra a Google éppúgy egyfajta divatcikként gondol, mint a piacot uraló Apple a saját okosórájára.

A szakportál szerint a Google a jól bevált recept alapján saját gyártású, cserélhető szíjakat is forgalomba hoz majd a Pixel Watchoz, melyek különböző felépítésük és anyaghasználatuk révén különböző alkalmakhoz, illetve időtöltésekhez passzolnak majd - akárcsak az Apple Watch cserélhető szíjai.

google-pixel-watch-1

5 erős érv a Kafka alapozó képzésünk mellett

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

5 erős érv a Kafka alapozó képzésünk mellett Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

A különböző stílusú óraszíjak között lesz exkluzívabb látszatot nyújtó, milánói szíj, több szegmensből összerakott acélszíj, bőrszíj, valamint textilből és szilikonból készült változat is. Az óraszíjak egyedi csatlakozási mechanizmussal rögzíthetők majd az óratestre, így a kerek számlapú eszközt kissé elforgatva, oldalról kell becsúsztatni a helyére a szíjak végét.

A 9to5Google úgy tudja, hogy a viselhető eszköz piaci premierje során legalább hét, különböző típusú szíjat hozhat forgalomba a Google a Pixel Watchoz, melyek számos színvariációban több tucatnyi változatban kerülhetnek majd a boltok polcaira. A termékvonal pontos részletei - miként az óraszíjak hivatalos fogyasztói ára - várhatóan a következő hónapokban kerülnek nyilvánosságra.

Visszatérő, 63. kraftie adásunkban rugóztunk a 4 napos munkahéten, a home office lassú halálán, a PIP-en és LinkedIn beállításokon, illetve a neres adás folytatásán is.

a címlapról

orcl

0

Sokkolta a Wall Streetet az Oracle

2025. szeptember 10. 09:51

A cég szerződéses lekötött megrendelésállománya az egekben, hatalmas növekedés jöhet a következő években.