Szerző: Dömös Zsuzsanna

2022. május 20. 11:19

Megtépázták a Ciscót a lezárások és a háború

Mélypontra estek a Cisco részvényei, miután a vállalat közzétette harmadik negyedéves pénzügyi jelentését, illetve megosztotta a negyedik negyedévre vonatkozó gyenge előrejelzéseket.

A hálózati és biztonsági berendezéseiről ismert Cisco szerdán közölte, hogy az április 30-án zárult harmadik pénzügyi negyedévben bevétele éves szinten mindössze 0,2 százalékkal, 12,84 milliárd dollárra nőtt, ami 4 százalékkal marad  el az elemzők 13,34 milliárdos becslésétől. Ez legalább öt éven belül a második alkalom, hogy a vállalat bevételei elmaradnak az elemzők által várttól. További rossz hír, hogy az éppen aktuális negyedévre 12,7 milliárd dollár bevételt lát előre a cég, ami pedig 8 százalékkal marad el az előző éves eredménytől.

A hírek hatására közel 14 százalékot esett a Cisco részvényeinek árfolyama csütörtökön, ami a legrosszabb egynapos esés 2011 február óta, akkor szintén egy 14 százalékos zuhanással jártak a vállalat kiábrándító eredményei. A különbség ezúttal, hogy a körülmények meglehetősen másak. Chuck Robbins vezérigazgató a társaság szerdai eredményjelentésekor két tényezőt okolt: az oroszországi üzleti tevékenységük megszüntetését az ukrajnai invázió miatt, illetve a kínai lezárásokat. Utóbbi erősen nehezítette a kulcsfontosságú, egyébként is hiánycikknek számító komponensekhez való hozzáférést. Robbins hozzátette: a beszerzési problémák már magukban 300 millió dollárt faragtak le a negyedéves bevételből.

cisco_hw

Hello, itt az idei SYSADMINDAY!

Szabadtéri helyszínen idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt. Melós hónapok után ez egy jó lehetőség, hogy találkozzunk barátokkal, kollégákkal.

Hello, itt az idei SYSADMINDAY! Szabadtéri helyszínen idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt. Melós hónapok után ez egy jó lehetőség, hogy találkozzunk barátokkal, kollégákkal.

Ugyan vannak arra utaló jelek, hogy a kínai korlátozások egyes régiókban enyhülni fognak a közeljövőben, de a Cisco nem számít gyors visszarendeződésre, jelenleg körülbelül 350 komponens beszerzésével vannak problémái. Több elemző is megjegyezte, hogy a kisebb rivális Arista Networksnek nincsenek ilyen nehézségei, és részesedést fog elvenni a Ciscótól a piacon, miután a közzétett eredmények kérdéseket vetnek fel a befektetőkben.

Csütörtökön más IT-hardvereket értékesítő cégek, például a Hewlett Packard Enterprise, a HP és a Dell részvényei is jelentős csökkenést mutattak, ami aggasztó képet fest a piacról. Kína március végén rendelte el a lezárásokat, ami kegyes volt azokhoz a tech cégekhez, akik éppen akkor zárták aktuális negyedévüket. A hatások azonban a hardverpiacnál messzebb nyúlnak, Mark Moerdler, a Bernstein elemzője szerint az IT-felszerelések hiánya a szoftverközpontú vállalkozásokat is érinteni fogja a közeljövőben, köztük a felhőszolgáltatások nyújtó cégeket.

a címlapról