Szerző: Koi Tamás

2022. április 29. 09:28

Nagyon belekezdett év elején az Apple

Soha nem nyitotta még olyan jól az évet az Apple, mint 2022-ben - a cég az elcsúsztatott pénzügyi időszaknak köszönhetően márciusban a második negyedévet zárta, méghozzá az adott időszakon belül rekord eredményekkel.

Sem az ellátási lánc újabb, illetve további problémái, sem a koronavírus-járvány, illetve az orosz-ukrán konfliktus mellékhatásaként megjelenő infláció nem tántorította el az Apple-t attól, hogy újabb rekordokat szállítson, már ami a cég második pénzügyi negyedéves eredményeit illeti - még úgy is, hogy az aranytojást tojó tyúkot jelentő iPhone értékesítési üteme valamelyest lassult.

A céghez a 2022-as pénzügyi év március 26-án véget ért második negyedévében összesen 97,3 milliárd dollárnyi árbevétel folyt be, ami 9%-os növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest. A társaság ezzel messze túlteljesítette az előzetes elemzői konszenzust, mely átlagosan 93,89 milliárd dollárt várt a bevételi oldalon.

green_iphone

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A két legjobban teljesítő terület hagyományosan az okostelefon-részleg, melyhez az iPhone-eladásokat sorolják, illetve a szolgáltatás üzletág - előbbi negyedéves forgalma 5,5%-kal, 50,6 milliárd dollárra, utóbbié 17%-kal 19,8 milliárd dollárra nőtt a legutóbbi lezárt pénzügyi negyedévben, összességében mindkét esetben felülmúlva az elemzői várakozásokat. Az iPhone-ok forgalmát még úgy is sikerült növelni, hogy az iPhone 12-es széria a kurrens modellekhez képest valamivel később került forgalomba, így az értékesítés a szokottnál erősebb volt a tavalyi évkezdet során.

Profitoldalon sincs oka panaszra a menedzsmentnek, illetve a befektetőknek, az Apple ugyanis továbbra is szabályosan nyomtatja a pénzt: a cég a második negyedévben 25 milliárd dollár nyereséget termelt, relatív szerénynek mondható, 6%-os éves növekedés mellett, ugyanakkor szintén túlteljesítve az elemzői konszenzust.

Az újabb kínai lezárások hatásait ezzel együtt a várakozások szerint elcsúsztatva érezheti meg majd az Apple, így számos, a március végével záródó negyedévben bemutatott termék szállítása elhúzódhat. Ilyen termék lehet például az M1 Ultra processzort tartalmazó high-end munkaállomás, a Mac Studio, melynek szállítására mostani megrendelés esetén július végéig kell várni, de számos új MacBook modell szállítását sem tudja júniusnál előbb vállalni az Apple.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról