:

Szerző: Koi Tamás

2022. március 23. 11:27

Tovább erősíti kapcsolatát a Western Digital és a Kioxia

Bár a két cég a tavaly beharangozott tervekkel ellentétben nem egyesíti erejét vegyesvállalatban, a Western Digital és a Kioxia bejelentette, újabb, közös NAND-gyárat épít Japánban, ezzel megerősítve az amerikai és a japán cég pozícióit a flashmemóriás háttértárak piacán.

Újabb közös beruházási projektet kezdeményez az amerikai Western Digital és a japán Kioxia, az egykor a Toshibához tartozó memóriagyártó. A két cég bejelentette, együtt építenek fel Japánban egy újabb, flashmemóriákat gyártó üzemet mintegy ezer milliárd jen, azaz átszámítva nagyjából 8,3 milliárd dollár értékben.

A beruházás a Japán nyugati részén elterülő Iwate prefektúrában található Kitakamiban már működő komplexum bővítésével valósulhat majd meg. Az építkezés a japán fél közleménye alapján a jövő hónapban kezdődik és valamikor jövőre érhet véget - hogy az új gyáregység mekkora termelési kapacitással üzemel majd a nyitást követően, arról nem adott közre információt a gyártó.

wdblue_nvme

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A Kioxia és a Western Digital régi partnereknek számítanak, a két cég már most is gyárt közösen NAND-chipeket Japánban, melyeket a legkülönfélébb területeken hasznosítanak a partnerek az okostelefonoktól kezdve az adatközpontokon át a tévékig bezárólag.

A japán cég 2018-ban vált le a Toshibáról, amikor az akkori tulajdonos 18 milliárd dolláros üzlet részeként eladta a részleg többségi tulajdonát egy befektetői konzorciumnak. A Toshibának ugyanakkor továbbra is megmaradt 40,6%-nyi tulajdonrésze az önálló cégbe szervezett egykori memóriagyártó részlegben.

A jelenleg is strukturális változások elé néző Toshiba azóta is vevőt keres a piacrészre, illetve a Western Digital és a cég közt létrejött akvizíciós ügylet meghiúsulását követően arra kérte a Kioxia menedzsmentjét, hogy a lehető leghamarabb vigye tőzsdére a gyártó papírjait.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.