Szerző: Koi Tamás

2022. február 8. 09:36

Eldőlt: nem jön létre az ARM-Nvidia frigy

Biztosan nem jön létre az ARM és az Nvidia 2020-ban bejelentett, 40 milliárd dollár értékű megaüzlete - a processzorarchitektúra-tervező cég tulajdonosa, a japán SoftBank hétfőn bejelentette, a felek az ügylettel szemben támasztott szabályozói ellenállás miatt kénytelenek voltak visszavonulót fújni.

Nem kerül az Nvidia tulajdonába az ARM. A processzorarchitektúra-tervező cég japán tulajdonosa, a SoftBank konglomerátum hétfőn hivatalosan is bejelentette azt, amit hetek óta sejteni lehetett: a felek a hatóságok és szabályozók előzetes fenntartásai és ellenállása miatt elálltak a 40 milliárd dollár értékű, 2020-ban bejelentett üzlettől. A kudarcba fulladt üzlet miatt távozik az ARM vezérigazgatója, az Nvidia pedig 1,25 milliárd dollárnyi bánatpénzt fizet a SoftBanknak.

A 2020-ban bejelentett megaüzlet kapcsán már a kezdetek során komoly aggályokat fogalmaztak meg egyes piaci szereplők, illetve más szakmai érdekeltek, kiemelve, hogy azáltal, hogy az Nvidia-hoz kerül, megszűnhet az ARM függetlensége, mely számos olyan részpiacon, ahol az Nvidia is jelen van termékeivel a verseny jelentős torzulásához vezethetne. Noha az Nvidia több alkalommal is igyekezett ennek ellenkezőjéről győzködni a versenyjogi szerveket, a jelek szerint mégsem sikerült célt érnie.

nvidia_ceo
Huang Zsen-Hszün, az nvidia vezérigazgatója

AWS Generatív AI: apró tanmesék az ötletes felhasználásra (x)

A generatív AI gyorsan turbózza fel a vállalati folyamatokat, az elburjánzó dokumetumoktól egészen a repetitív fejlesztői feladatok kigyomlálásáig.

AWS Generatív AI: apró tanmesék az ötletes felhasználásra (x) A generatív AI gyorsan turbózza fel a vállalati folyamatokat, az elburjánzó dokumetumoktól egészen a repetitív fejlesztői feladatok kigyomlálásáig.

Az egyik utolsó tőrdöfést az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission, azaz FTC) tavaly decemberben benyújtott keresete jelentette, melyben a szervezet azt állította, hogy az egyesült cégnek meglenne az eszköze, illetve az oka arra, hogy elnyomja az innovatív, következő generációs technológiák fejlesztését, beleértve az adatközpontok és az autók vezetői segédrendszeréhez használt különféle fejlesztéseket.

Az ARM technológiái számos piacon kritikus hatással vannak az Nvidia és annak konkurensei közötti versenyre, mely alapján a tervezett összefonódás lehetőséget és ösztönzést adna az Nvidia számára, hogy a technológia feletti ellenőrzésével aláássa riválisait, így csökkentve a versenyt, ami végső soron a termékek minőségének csökkenéséhez, az innováció letöréséhez, valamint magasabb árakhoz és kisebb választékhoz vezetne, károsítva ezzel azon fogyasztók millióit, akik az ARM-alapú termékek előnyeit élvezik - állította az FTC.

A tranzakció ugyanis az Egyesült Királyságban és az EU-ban sem fogadták kitörő lelkesedéssel az illetékes hatóságok. Az Európai Bizottság aggályai alapvetően hasonlóak voltak az amerikai társszervezetéhez: A Bizottság illetékes biztosa, Margrethe Vestager a vizsgálat elrendelése kapcsán lényegében egy az egyben a korábban már számos esetben megfogalmazott aggályokra mutatott rá, így elsősorban arra, hogy az összeolvadás jelentősen megnehezítheti majd más gyártók számára az ARM technológiáihoz való hozzáférést, vagyis az ARM korábbi függetlensége lényegében megszűnne.

A hogyan tovább kapcsán egyelőre a SoftBank illetékesei nyilatkoztak csupán, így eddig annyi derült ki a terveket illetően, hogy a japán fél az április 1-jével kezdődő üzleti évben tőzsdére vinné az ARM-ot. Az Nvidia vezetése - így köztük Huang Zsen-Hszün vezérigazgató, akinek korábban többször védelmébe kellett vennie nyilvánosan az akvizíciós terveket - egyelőre nem szólaltak meg az ügyben.

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról