Szerző: Koi Tamás

2022. január 17. 13:02

A Meta VR-részlege is trösztellenes vizsgálatra számíthat

Könnyen lehet, hogy rövidesen nem csak az évekkel ezelőtti, monopolhelyzetet teremtő felvásárlások és a nem éppen fogyasztóbarát szemlélet miatt kell felelnie a Meta-nak (egykor Facebook) a bíróság, illetve a hatóságok előtt: a cég VR-részlegének működését az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság három állam főügyészével karöltve vizsgálná.

Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (angol rövidítése alapján FTC) és legalább három állam főügyésze vizsgálatot indítana annak kiderítésére, hogy a Meta (egykori Facebook) VR-részlege juthatott-e jogsétrően előnyhöz azáltal, hogy a versenytársakat hátrányosan megkülönböztette, azaz visszaélt-e erőfölényével a VR-megoldások piacán. A Meta-ra a 2022-es év elején valósággal össztűzet indított az amerikai kormányzat, melynek része lehet a mostani vizsgálat potenciális indulása is.

A Bloomberg értesülései szerint az FTC, valamint New York, Tennessee és Észak-Karolina állam főügyészi hivatalai múlt évben keresték meg először a VR-szolgáltatások piacának kisebb szereplőit, melyek korábban kifogásolták a Facebook üzleti gyakorlatát ebben a szegmensben.

A lap szerint a szervezetek azt próbálták megtudni a versenytársaktól, hogy a Facebook az Oculus alkalmazás-piactér használati feltételei során támasztott-e olyan kitételt a külső fejlesztők felé, mely diszkriminálhatja azokat a platformmegoldásokat, melyek a Facebook saját fejlesztéseinek direkt konkurenciát jelentenek. Az FTC emellett azt is vizsgálta, hogy a VR-szemüvegek piacán hogyan adhatta mélyen az átlagár alatt - 299 dollárért - saját megoldását, a Meta Questet (korábban Oculus Quest) a cég.

zuck_metaverse

Elindult a heti kraftie hírlevél!

Rapid IT karrier tippek és trendek szerdánként az inboxodban.

Elindult a heti kraftie hírlevél! Rapid IT karrier tippek és trendek szerdánként az inboxodban.

A Meta VR részlegének működésével kapcsolatos potenciális jogsértések mindeddig kevésbé kerültek reflektorfénybe, az FTC is elsősorban a Meta potenciális feldarabolásával végződő monopolellenes fellépésre helyezte korábban a fókuszt. Múlt héten a szervezet kisebb győzelmet aratott e téren, az illetékes szövetségi bíróság ugyanis a Meta panaszát elutasítva tárgyalásra alkalmasnak találta az FTC beadványát, melyben a szervezet azt kéri, hogy a testület mondja ki, hogy a Facebook évek óta monopolhelyzetben van a közösségi szolgáltatások szegmensében, illetve ezzel a helyzetével vissza is él, továbbá kötelezze a céget több részleg, illetve szolgáltatás értékesítésére. 

A bíróság döntésén felbuzdulva múlt pénteken 48 amerikai állam beadvánnyal élt az illetékes fellebviteli bíróságon, hogy az semmisítse meg az ügyben akkor eljáró kerületi bíró tavaly júniusi ítéletét, mely azzal dobta vissza az államok keresetét, hogy túl sok idő telt el a beadvány elkészítése és a kifogásolt akvizíciók között.

Mik azok a sötét mintázatok, vagy ahogy az angol nevezi őket, dark patternek? Miért találkozunk egyre többször velük és mit tehetünk, hogy ne kerüljünk a csapdájukba?

a címlapról