Szerző: Koi Tamás

2021. június 29. 11:06

Elmeszelték a feldarabolást, egekben a Facebook

Visszadobta az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság és további 48 amerikai állam beadványait a bíróság abban az ügyben, melyet a Facebook monopolhelyzetének megszüntetése érdekében indítottak a felperesek tavaly decemberben. Az FTC-nek egy hónapja van rá, hogy egy jogilag megalapozottabb anyagot terjesszen a bíróság elé.

Hétfőn a bíróság visszadobta az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission, azaz FTC)  és 48 állam  keresetét, mely a Facebook monopolhelyzetének megállapítását, illetve a cég feldarabolását kérte a testülettől. A hírre a Facebook részvényei azonnal szárnyalni kezdtek a tőzsdén, a cég értéke ezzel a történelem során először lépte át az ezermilliárd dolláros álomhatárt.

A közösségi oldal ellen az FTC mellett összesen 48 állam részvételével mindjárt két eljárás is indult tavaly decemberben, egy a WhatsApp, egy pedig az Instagram felvásárlása kapcsán. Az államok és a bizottság mindkét esetben azzal vádolják a Facebookot, hogy a két platformot azért vásárolta fel, hogy azok birtokában monopol helyzetet alakítson ki a piacon, teljesen ellehetetlenítve a kisebb konkurenseket.

fbill

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Míg az FTC szerint a Facebook eleinte ugyan megpróbált versenyezni az Instagrammal, végül azonban feladta a próbálkozást és a felvásárlás mellett döntött, hogy így zárja rövidre a versenyt - nem csak a két cég között, de a teljes közösségimédia-piacon.

A pert indító koalíció a közösségi óriás potenciális versenytársainak aktív ellehetetlenítésére is kitér: a beadvány szerint a vállalat egészen addig nyitva hagyja platformját a külső szolgáltatások felé, amíg azok nem jelentenek fenyegetést számára, amennyiben azonban dominanciáját veszélyeztetik, elvágja azok hozzáférését a Facebook által szolgáltatott API-khoz és adatokhoz, illetve aktívan aláássa kapcsolatát az adott riválisokkal - de hasonló sorsra jutnak azok a szereplők is, akik visszautasítják a vállalat felvásárlási ajánlatát.

Az ügyben eljáró bíró hétfői döntésében közölte, az FTC beadványa nem támasztja alá kellően azt, hogy a Facebook visszaélt volna erőfölényével a piacon, a jogilag nem megfelelően előkészített beadvány alapján így per nem indítható. Az FTC ugyanakkor július 29-ig haladékot kapott egy újabb, jogi szempontból megalapozottabb beadvány elkészítésére a bírótól.

A bíróság az államok beadványát emellett azzal utasította el, hogy túl sok idő telt el azóta, hogy a Facebook felvásárolta a WhatsAppot és az Instagramot (előbbi 2014-ben, utóbbi 2012-ben került a céghez), így azoknak korábban kellett volna élniük a jogorvoslati lehetőséggel. Utóbbi ügyben nincs lehetőség újabb indítvány benyújtására.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról