Szerző: Koi Tamás

2021. november 17. 11:35

Sok a panasz a szolgáltatói set-top boxokra

Az utóbbi időszakban feltűnően sok panasz érkezett a hatósághoz a televíziós műsorok nézéséhez szükséges, kiegészítő funkciók elérését is biztosító médiabox-ok (set-top box) működésével, meghibásodásával kapcsolatosan.

Szokatlanul sok panasz érkezett az utóbbi időben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) tartozó Média- és Hírközlési Biztoshoz azzal kapcsolatban, hogy a tévészolgáltatók által biztosított, a tévénézéshez szükséges végberendezések (set-top boxok vagy médiaboxok) nem vagy nem megfelelően működnek. A legtöbb kifogás a hatóság szerint a Vodafone Magyarország rendszerét érintette, de hasonlóan összetett - ezzel számos hibalehetőséget magában rejtő - megoldást üzemeltet a Magyar Telekom is, mely éppen idén újította meg IPTV-s beltéri egységeinek kínálatát.

A panaszok jellege meglehetősen széles skálán mozgott, így az előfizetők kifogásolták többek közt, hogy az eszköz nem, illetve nem megfelelően működik, nem láthatók a "felvételek" menüpontban rögzített műsorok, törlődik a felvételre beállított műsorok listája, a hiba többszöri bejelentés ellenére hosszú hetek után is fennáll, ráadásul a csereeszköznél is jelentkezik.

voda_tv_stb
a vodafone új médiaboxa

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Többen sérelmezték azt is, hogy az új box beiktatását követően a tv adás nem elérhető, ha megszakad az internet. Panaszolták az ügyfélszolgálat működését is, így azt, hogy olykor csak több órás telefonálás után érhető el, illetve azt, hogy amikor a szolgáltató munkatársa a hiba elhárítására a megbeszélt időpontban előzetes jelzés nélkül nem jelent meg, az ügyfélszolgálat csak közel három héttel későbbi időpontra vállalta a kiszállást.

A hatóság a panaszok, illetve a terület szabályozásával kapcsolatosan leszögezi, hogy set-top box nélkül a televízió műsor nem fogható, nem nézhető, tehát az előfizetett szolgáltatás sem működik (itt egy lényeges kivételt képez a Digi tévészolgáltatása, melynek eléréséhez csupán egy DVB-C tunerrel felszerelt tévékészülékre van szükség). Az eszköz biztosításáról – és annak hibamentes működéséről! – a szolgáltatónak kell gondoskodnia, annak hibája esetében pedig meg kell oldani a cserét vagy a javítást. A vonatkozó törvényi előírások alapján erre 72 órán belül sort kell keríteni.

A szervezet ezzel együtt felhívja a figyelmet, hogy a médiabox által lehetővé tett műsorfelvétel- és visszanézés funkció biztosítása ugyanakkor nem hírközlési szolgáltatás, hanem annak lehetővé tétele, hogy a műsorszám – akár a néző távollétében is – rögzíthető és később megtekinthető legyen. Ha a hiba ennek a funkciónak a működését érinti, a javításról ez esetben is gondoskodnia kell a szolgáltatónak, de itt már nem köti a 72 órás határidő.

Lényeges szempont továbbá, hogy hibás eszköz javítására nem alkalmazhatók a kellékszavatosságra vonatkozó általános polgári jogi szabályok sem, hiszen a panaszok nem kereskedelmi forgalomban beszerzett eszközökre vonatkoznak - a médiaboxok tulajdonjogát a legtöbb szolgáltató ugyanis nem ruházza át az előfizetőre, azaz annak használatára csak egyfajta bérleti konstrukcióban jogosult a néző az előfizetői szerződés hatálya alatt.

A modern médiaboxok használata számos más, az NMHH által ezúttal nem részletezett kérdést is felvet, akár annak kapcsán, hogy a felhasználó a boxokon milyen jellegű saját tartalmat helyezhet el, illetve milyen applikációkat tölthet le rá, netán - IPTV esetén - az eszközt áthelyezheti-e másik földrajzi (vételi) címre, vagy éppen mi történik abban az esetben, ha a hiba által érintett felvétel/visszanézés funkcióért külön havi díjat kell fizetnie az ügyfélnek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról