Szerző: Koi Tamás

2021. augusztus 23. 09:51

Újra próbálkoznak a Facebook feldaraboltatásával

Nem engedi el a Facebook torkát az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission, azaz FTC), a szervezet másodszor is beterjesztette a cég feldarabolására vonatkozó beadványt a bíróság számára, mely első alkalommal visszadobta a keresetet.

Csütörtökön új, számos ponton kiegészített, bővített beadványt nyújtott be az illetékes kerületi bíró hivatala számára az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission - FTC), melyben azt kéri a bíróságtól, hogy a testület mondja ki, hogy a Facebook évek óta monopolhelyzetben van a közösségi szolgáltatások szegmensében, illetve ezzel a helyzetével vissza is él, továbbá kötelezze a céget több részleg, illetve szolgáltatás értékesítésére.

A mostani beadvány közvetlen folyománya, illetve javított változata annak a panasznak, melyet tavaly decemberben nyújtott be a szervezet a bírósághoz. Az ügyben eljáró bíró június végi döntésében közölte, az FTC beadványa nem támasztja alá kellően azt, hogy a Facebook visszaélt volna erőfölényével a piacon, a jogilag nem megfelelően előkészített beadvány alapján így per nem indítható. Az FTC ugyanakkor lehetőséget kapott egy újabb, jogi szempontból megalapozottabb beadvány elkészítésére a bírótól.

ftc_khan
lina khan, az ftc elnöke

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az átdolgozott, 80 oldalasra bővített szöveg az első változathoz képest lényegesen bővebben igyekszik alátámasztani az FTC kifogásait, emellett továbbra is arra kéri a bíróságot, hogy írja elő a Facebook számára a 2012-ben vásárolt Instagram és a 2014-ben megszerzett WhatsApp értékesítését, vagyis lényegében a cég háromtagú fő szolgáltatásportfóliójának feldarabolását.

A Reuters által megszólaltatott versenyjogi szakértők szerint az FTC új panasza lényegesen megalapozottabb az elsőnél, ám ezzel együtt sincsenek benne olyan új, az ügy kimenetelét lényegesen befolyásoló megállapítások, melyek miatt a Facebooknak komolyan aggódnia kellene. 

Egy másik versenyjogi szakértő szerint a beadvánnyal ugyanaz a legfőbb probléma, mint az ügyben decemberben szintén előterjesztett, 48 amerikai állam által jegyzett kérelemnek: mivel az Instagram és a WhatsApp felvásárlása óta csaknem egy évtized, illetve nyolc év telt el, ezért nehéz megindokolni a bíróság számára, hogy miért pont most vált szükségessé a Facebook feldarabolása.

Mások úgy vélik, hogy az új beadvány egyfajta üzenet a versenyjogi szabályokra számos alkalommal fittyet hányó óriáscégek és multik számára, miszerint az új elnök, Lina Khan vezetésével az FTC nem bánik többé olyan kesztyűs kézzel a vélt jogsértőkkel, mint az előző érában.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról