:

Szerző: Koi Tamás

2021. augusztus 6. 09:55

Rossz a kis műsorterjesztők általános megítélése

Összességében inkább negatív képet fest a kisebb, helyi műsorterjesztő szolgáltatókról (tévészolgáltatókról) egy a GVH megrendelésére készült felmérés.

A lakosság túlnyomó része legjobb esetben egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy a televíziós műsorterjesztési piacnak léteznek kisebb, helyi szereplői is, a potenciális előfizetők nagy része a nagyobb, több százezer, netán milliós nagyságrendű háztartást elérő szolgáltatókat tudja jellemzően megnevezni. Ahol eszébe is jut bárkinek egy kisebb, lokális szolgáltató, ott többnyire pejoratív jelzőket társítanak hozzájuk - derül ki az NRC által tavaly novemberben, 2000 fős mintával végzett kutatás eredményeiből.

A kutatás a Gazdasági Versenyhivatal tavaly nyáron indított ágazati vizsgálatához készült, mely a piaci szereplők árazáshoz kapcsolódó döntéseinek megértése céljából tekintette át a műsorterjesztési piacot, illetve a mögötte lévő értékláncot. A hatóság nyilvános adatbázisok információi mellett vállalati adatszolgáltatásokat dolgozott fel, emellett piackutatásokat végeztetett, és szakmai szervezetekkel is konzultált.

tv_remote_2

A vizsgálat eredményei alapján a Versenyhivatal elkészítette jelentéstervezetét, amelyet honlapján – az ilyenkor szokásos módon – nyilvános társadalmi konzultációra bocsátott. A tervezet részletesen bemutatja a műsorok értékláncát, az egyes szinteken jelen lévő szereplőket és piaci szerkezetet, illetve a piacot formáló trendeket.

Feltárásra kerültek az egyes szereplők közötti szerződéses gyakorlatok is, elsősorban a médiaszolgáltatók és a műsorterjesztők közötti kapcsolatra fókuszálva. A GVH emellett több javaslatot is megfogalmazott, amelyekkel növelhető lenne a piaci verseny és a "fogyasztói jólét".

A GVH jelentéstervezetében szereplő javaslatok közt szerepel egyebek mellett a kis szolgáltatók összefogásával történő közös beszerzés, beszerzési társulások alapítása, illetve a szolgáltatóváltás megkönnyítése is.

Ezzel együtt is a hatóság megrendelésére készített felmérés azt vetíti elő, hogy a kis, helyi szereplőknek rendkívül sokat kell tenniük azért - elsősorban a márkaimázs tekintetében - hogy vonzóvá tudjanak válni a potenciális előfizetők számára.

Az NRC kutatása alapján a helyi szolgáltatók imázsa a csoportok alapján rossz.

Olyan cégek ezek, akik olyan helyeken próbálnak érvényesülni, ahol már más szolgáltató nem (pl. üdülőövezet), akik rendkívül drágák, akik lassan oldják meg a problémákat és ráadásul még a szolgáltatásminőség is gyenge.

-emeli ki a fogyasztói attitűdöt a kutatás. A kutatócég felmérése alapján az általános percepciók annyira különböznek, hogy teljesen esélytelennek tűnik, hogy egy nagy szolgáltatótól valaki kis műsorterjesztő céghez szerződjön át.

A Gazdasági Versenyhivatal a végleges jelentés elfogadását megelőzően 2021. szeptember 3-ig biztosítja, hogy az érintettek írásban észrevételeket tehessenek a jelentés tartalmára vonatkozóan.

Az Amszterdamban élő Orosz Gergővel, a globális szoftverfejlesztői közösség egyik legismertebb szerzőjével beszélgettünk.

a címlapról

DMA

0

Az adatvédelem kártyát lebegteti a Google az EU-val szemben

2026. június 30. 12:34

A versenyélénkítés vs. adatvédelem a fő vita tárgya a Google és az Európai Bizottság közt, mielőtt várhatóan egy hónap múlva újabb kötelességek terhelhetik a kapuőrnek minősített keresőóriást az EU-ban.