:

Szerző: Koi Tamás

2021. július 30. 10:55

Megjelent a Windows 11 első bétája

Tegnap elérhetővé tette a Microsoft a soron következő Windows-verzió, a Windows 11 első, nyilvános bétaváltozatát.

Alig több mint egy hónappal a hivatalos bejelentést követően elérhetővé tette a Windows 11 operációs rendszer első publikus bétáját a Microsoft. A 22000.100-es verziószámot viselő kiadás a korábban megjelent fejlesztői előzeteshez képest jóval több betekintést ad az új kiadás tényleges működésébe.

A bétaváltozat szokás szerint kizárólag a Windows Insider Programban résztvevők számára érhető el, értelemszerűen azok számára, akik olyan PC-vel rendelkeznek, melyek teljesítik az új rendszer hardverkövetelményeit.

w11_ms

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az újonnan érkező Windows 11-ben a leginkább szembetűnő változást a felhasználói felület mutatja, amelyhez több ponton is hozzányúltak a tervezők. Az újratervezés részben a macOS-re (és Chrome OS-re) hajazó, középre rendezett dokkot jelent, amely elsősorban az ultraszéles, 21:9-es monitorok tulajdonosainak lehet jó hír. Az áthelyezéssel együtt ugyancsak középre kerül át az 1995-ben megjelent, azóta pedig több átalakításon átesett Start Menü.

Az újratervezett felhasználói felület mellett az alapjaiban újragondolt Microsoft Store jelenti a Windows 11 másik nagy fejlesztését. Itt a legfontosabb változás, hogy a Windows 11 alatt az androidos appok is futtathatóak lesznek, ami sok százezer darabbal dobja majd meg az új rendszer alatt használható alkalmazások számát. Ehhez részben az Amazon Appstore nyújtja az alapot, ami ugyancsak elérhető lesz a Microsoft Store-ban.

A végleges kiadás kapcsán továbbra is kérdéses, hogy a rendszer minden eddiginél szigorúbb, elsősorban a CPU-t illetően komoly előírásokat tartalmazó hardverkövetelményeken milyen mértékben lazít majd a Microsoft (ha lazít) a végleges kiadás megjelenéséig. 

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.