:

Szerző: Koi Tamás

2021. május 11. 11:40

Michael Dell szerint évekig nem lesz elég félvezető

Számos cég, illetve cégvezető után Michael Dell, a Dell alapító-vezérigazgatója is megszólalt a globális félvezetőhiány, illetve annak várható kimenetele kapcsán.

A globális félvezetőhiány ma már gyakorlatilag minden, elektronikai és IT-eszközöket gyártó, illetve ilyen berendezést/komponenseket tartalmazó termékekben utazó cég életére komoly kihatással van, a koronavírus világjárvány gerjesztette ellátási nehézségekből való kilábalási lehetőségeket pedig piaci szakértők úgy tűnik, meglehetősen eltérően látják. Michael Dell, a Dell alapító-vezérigazgatója szerint a problémán nem fog egyhamar felülkerekedni az iparág.

A cégvezető a német Handelsblattnak adott interjújában kifejtette, az iparági szereplőket nehéz helyzetbe hozó félvezetőhiány jó eséllyel évekig fog tartani, hiába igyekszik minden nagyobb gyártó kapacitást növelni, elsősorban új gyárak építésével. Dell szerint a gyárépítés csak hosszú távon oldja meg a jelenlegi problémákat, az üzemek felépítésétől a gépek beüzemelésén túl a tényleges tömegtermelés megkezdéséig akár hosszú évek is eltelhetnek.

dell_pcs

Bye-bye IT, helló kovász, helló kuvasz!

Az IT-szakma az elmúlt években már a sokadik krízisén esik át, és egyre többeket gondolkodtat el: van-e élet a szakmán kívül?

Bye-bye IT, helló kovász, helló kuvasz! Az IT-szakma az elmúlt években már a sokadik krízisén esik át, és egyre többeket gondolkodtat el: van-e élet a szakmán kívül?

A Dell a félvezetőpiac egyik legnagyobb felvevőpartnerének számít, a cég évente nagyjából 70 milliárd dollár értékben vásárol a chipgyártóktól különféle komponenseket PC-ihez, szervereihez és egyéb, kapcsolódó berendezéseihez. A vállalatnál úgy látják, hogy elsősorban az olcsó, egy dollár alatti ársávban mozgó, számtalan felhasználási területen bevethető vezérlőáramkörökből alakult ki komoly hiány, de éppúgy nehéz beszerezni a nagyobb értékű, modernebb gyártástechnológiával ellátott, komplexebb félvezetőket, például PC-s processzorokat.

A félvezető gyártási-ellátási lánc problémái az okostelefon-piacon is éreztetik hatásukat, jóllehet világ egyik legnagyobb chiptervezője, az elsősorban okostelefonok és egyéb kütyük számára megoldásokat szállító amerikai Qualcomm első embere márciusban még optimistán nyilatkozott. Steve Mollenkopf, a cég leköszönő vezetője március második felében azt közölte, az iparág a vártnál hamarabb úrrá lesz a helyzeten, miután több partnere, így a Samsung és a Xiaomi is kongatni kezdték a vészharangot. 

Október 21-én ismét lesz kraftie meetup, ahol az AI 2026-os munkaerőpiaci és technológiai hatásai foguk kivesézni, különös tekintettel a hazai piac vonatkozásában. Ingyenes esemény, helyszíni vagy online részvétellel!

a címlapról