:

Szerző: Koi Tamás

2021. április 20. 10:56

Újra tudott nőni az IBM

Láthatóan az elemzőket is meglepő mértékben volt képes növekedni az idei első negyedévben az IBM, mely két éve nem látott mértékben tudta növelni árbevételét.

Ha nem is jelentős mértékben, ugyanakkor képes volt szinte minden üzletágában növelni eladásait az IBM az idei első negyedévben, ezzel felülmúlva a legtöbb előzetes elemzői várakozást. A cég elsősorban a felhős üzletágának köszönheti a növekedést, mely a vállalat vezetése szerint most kezdhet el profitálni abból, hogy az ügyfelek lassan felocsúdnak a pandémia jelentette sokkhatás, illetve az azt kísérő beruházásstop után.

A 109 éves vállalathoz az első negyedévben 17,7 milliárd dollárnyi bevétel folyt be, ami mindössze 1%-nyi emelkedést jelent az egy évvel ezelőtti állapothoz képest, ugyanakkor az IBM távlati terveit tekintve különösen jó hír, hogy egy kivételével az összes üzletág pluszban zárt az időszakban. A vállalat nettó profitja eközben 19%-kal, 955 millió dollárra csökkent - derül ki a jelentésből.

ibmibm

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az IBM négy legnagyobb részlegéből ezúttal is a felhős és kognitív szoftvermegoldások üzletág kilátásai tűnnek a legbíztatóbbnak, csak a felhős termékekből származó teljes árbevétel 6,5 milliárd dollár volt az év első három hónapjában, ami rekord mértékű, 21%-os növekedésnek felel meg. Némi meglepetésre a menedzselt infrastruktúra-szolgáltatások részleg árbvétele is nőtt az év első három hónapjában, elérve az 1,4 milliárd dollárt (ez 4,3%-os éves növekedésnek felel meg).

A vállalat tavaly októberben jelentette be, hogy külön cégbe szervezi ki a menedzselt infrastruktúra szolgáltatásokat, ezzel elsősorban a nagyobb árbevétellel és profitrátával kecsegtető felhős üzletágra téve a nagyobb tétet. 

Az átalakulás körül még sok a kérdőjel, nagy vonalakban ugyanakkor az IBM már elárulta az új entitással kapcsolatos terveit. Az új cég hivatalos nevét az IBM éppen április közepén hozta nyilvánosságra, ez alapján az entitás neve Kyndryl lesz. Az idén leváló vállalatba a jelenleg az IBM Global Technology Services divíziója alatt található menedzselt infrastruktúra szolgáltatások kerülnek át, azokért teljes mértékben az új vállalat felel majd, a tervezéstől az üzemeltetésen át az ügyfeleknek biztosított infrastruktúra modernizációjáig.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

0

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.