:

Szerző: Koi Tamás

2021. április 15. 11:25

Jó eredmények, tovább javuló kilátások a TSMC-nél

Egyik parádés pénzügyi időszak követi a másikat a világ legnagyobb szerződéses chipgyártójánál, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company-nél, azaz a TSMC-nél. A vállalat első negyedéves eredméynei minden előzetes elemzői várakozást felülmúltak, és a középtávú kilátások is kedvezők, legalábbis erre utal, hogy a cég minden idei pénzügyi előrejelzését felfelé korrigálta.

Minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében a világ legnagyobb szerződéses chipgyártója, hogy a globális félvezetőhiány hatásait enyhítse, ám az ellátási problémák bizonyos ágazatokat jövőre is érinteni fognak - jelentette be a tajvani TSMC vezetése a 2021-as első negyedéves üzleti eredmények közzétételét kísérő konferenciahíváson. Az ellátási láncokat váratlanul érő, a pandémia hatására meglóduló kereslet kifejezetten jót tett a vállalat pénzügyi teljesítményének, mely sorra felülmúlja az előzetes elemzői várakozásokat.

A TSMC a március 31-én véget ért első negyedévben rekord mértékű, 12,92 milliárd amerikai dollárnak megfelelő tajvani dollár forgalmat termelt, mely több mint negyedével haladja meg az egy évvel ezelőtti bevételszintet. Eközben a vállalat nettó profitja 19,4%-kal, 4,93 milliárd USA dollárnak megfelelő tajvani dollárra nőtt, számottevő mértékben meghaladva ezzel az elemzői konszenzust.

tsmc_komplexum

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A vállalat a második negyedévre nagyjából hasonló szintű árbevétellel számol, elsősorban a piac szezonális hatásainak köszönhetően (a PC-khez gyártott különféle félvezetőkomponensek iránti kereslet tovább nő, eközben az okostelefon-piaci szereplők kiszolgálási volumene csökken), illetve az egész várható árbevétel-növekedést 20%-ra korrigálta a társaság a korábbi 15% körüli szintől.

A gyártócég ezzel párhuzamosan a termelési volumen felfuttatására elkülönített forrás összegét is felfelé korrigálta, így a korábbi 25-28 milliárd dollár helyett idén 30 milliárd dollárt fog elkölteni a cég kapacitásbővítésre és különböző technológiai fejlesztésekre. Ez része annak a befektetési tervnek, mely alapján a TSMC a következő három évben összesen 100 milliárd dollárt költ technológiai beruházásokra, beleértve az első, 3 nm-es gyártósorok üzembe állításával kapcsolatos költségeket.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

1

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.