Szerző: Koi Tamás

2021. április 14. 10:56

Itthon is elindult a Facebook oktatási programja

Magyarországon, magyar nyelven is elérhetővé tette átfogó, tanároknak, szülőknek és gyermekeknek egyaránt szóló oktatási tantervét a Facebook. Itthon a Skool vett részt a platform bevezetésében.

Mostantól Magyarországon, teljesen lokalizált változatban is elérhető a Facebook tavaly indult Get Digital nevű programja, melynek célja, hogy elérhetővé tegye a hazai iskolák és családok számára azokat az eszközöket, amelyek biztonságos, egészséges és támogató digitális közösségek létrehozásához szükségesek. Az erőforrásokat a cég szerint úgy tervezték, hogy az osztálytermekben és otthon is felhasználhatók legyenek, egy olyan időszakban, amikor a digitális tananyagok még fontosabbá váltak, hiszen számtalan diák távoktatásban kényszerül folytatni tanulmányait, és a fiatalok több időt töltenek eszközeik használatával.

A Get Digital alapvetően olyan leckéket és információforrásokat kínál, melyek célja, hogy a fiatalok elsajátíthassanak belőle olyan készségeket, amelyek által felelősségteljes digitális polgárokká válhatnak. A tanterv öt pilléren nyugszik, ezek az Alapismeretek, a Jólét, az Aktivitások, az Önállóság és a Lehetőségek. A tartalmakat úgy tervezték, hogy azok elősegítsék a fiatalok alapvető kompetenciáinak és készségeinek fejlesztését a digitális világban való biztonságosabb eligazodásához - áll a Facebook közleményében.

homeschooling

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az egyes területekhez konkrét, egy-egy kiválasztott kérdéskört teljes egészében lefedő tantervek érhetők el. Ezekből a tananyagokból a szülők is segítséget kaphatnak ahhoz, hogy együtt készülhessenek fel gyerekeikkel a digitális biztonság lefolytatandó beszélgetésekre. A tizenévesek maguk is találhatnak szórakoztató feladatokat az anyagok között, amelyek segítenek az interneten való navigálásban és az online közösségek létrehozásában.

Magyarországon a Facebook digitális oktatási partnere a Skool, egy olyan civil szervezet, amely a fiatalok digitális készségeinek fejlesztését tűzte ki célul. A Get Digital keretében elérhető digitális tananyagokat a következő oktatási intézmények készítették: a Harvard Egyetem Berkman Klein Internet és Társadalom Központjának Ifjúsági és Média csoportja (amely Creative Commons licenc alatt publikálta tananyagait), a Kaliforniai Egyetem Greater Good Science Center-e, illetve a Teaching Tolerance szervezet. További partnerek: a Yale Egyetem Érzelmi Intelligencia Központja, a Net Family News, a Micro: bit Oktatási Alapítvány, és a Beyond Differences szervezet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról