Szerző: Koi Tamás

2021. április 6. 08:49

Feladja az LG az okostelefon-piacot

Csaknem hat évnyi folyamatosan veszteséges működést követően lehúzza a rolót a dél-koreai LG Electronics okostelefonokat gyártó részlege - jelentette be a hétvégén a vállalat. A piac ezzel egy újabb, nagy nevű szereplőt vesztett el, mely az utóbbi években főleg Észak-Amerikában tudott úgy-ahogy a felszínen maradni.

Kapitulál az LG Electronics az okostelefon-piacon, ezzel egy újabb, egykor dobogós helyen álló ismert mobilmárka tűnhet el hamarosan a süllyesztőben a Nokia és a BlackBerry után. A dél-koreai gyártó ráadásul a jelenlegi tervek szerint nem licenceli a márkát sem tovább, ahogy tette azt a két fenti brand tulajdonosa, vagyis az LG mobilok mindenféle utóélet nélkül tűnhetnek el végleg a süllyesztőben.

PÉNZÉGETŐ

Az LG Electronics látványos szenvedése az okostelefon-piacon közel hat éve tart, azóta a divízió folyamatosan veszteséges, a koreai vállalatóriás pedig ez idő alatt összesen mintegy 4,5 milliárd dollárt égetett el annak működtetésére, illetve az újbóli felívelést célzó folyamatos próbálkozásokra. A vállalat mostanra végül már csak az észak-amerikai piacon tudta megőrizni dobogós helyét - itt a cég 10%-os piacrészével a legutóbbi piackutatások alapján a harmadik legnagyobb gyártónak számít az Apple és a Samsung mögött.

lg_wing
LG wing, az utolsó próbálkozás a felsőkategóriában

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Ráadásul ezek a készülékek zömében alsó-középkategóriás vagy belépőszintű modellek, vagyis a részleg számára meglehetősen csekély nyereségtermelő hatással kecsegtetnek. A globális piacon a cég helyzete ennél is lehangolóbbá vált mostanra, így tavaly az LG összesen 23 millió okostelefont szállított, ami a teljes piaci volumen alig 2%-a, illetve kevesebb mint a tizede a legnagyobb dél-koreai rivális, a Samsung Electronics által leszállított mennyiségnek.

Az LG számára a divízió elkaszálása így mostanra kézenfekvő döntéssé vált, noha a menedzsment az utolsó pillanatig igyekezett kitartani amellett, hogy a részleget valamilyen formában megmentse. Az okostelefon-üzletág a koreai cég öt részlege közül bevételarányosan mára a legkisebbé vált, mely a legutóbbi üzleti negyedévben már csupán 7%-át adta a vállalat teljes árbevételének.

SOK PIACELSŐSÉG, KEVÉS EREDMÉNY

Pedig a vállalat többször igyekezett olyan modellekkel színre lépni, melyek valamilyen módon kilógtak a mezőnyből, így például az LG készítette az első, kapacitív érintőkijelzős mobilt (LG Prada), de a cégnek volt ívelt kijelzős  típusa (G Flex) is, valamint az utóbbi egy évben elforgatható (Wing) és feltekerhető kijelzős (Rollable) típusokat is bemutatott, illetve elsőként tett mobil hátlapjára ultraszéles-látószögű kamerát (LG G5).

Az ezekből jónak tűnő ötleteket végül a versenytársak jobb megvalósítással átvették, illetve akadt olyan megoldás is, melyet minden mérnöki bravúr ellenére érdeklődés hiányában elkaszáltak a cégen belül. Az LG mélyrepülését szakértők egybehangzó véleménye szerint elsősorban az elhibázott, illetve az alulfinanszírozott marketingnek köszönheti, melynek eredményeként az utóbbi években egyre élénkebbé váló verseny végül teljesen bedarálta a kisebbik dél-koreai mobilgyártót

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról