Szerző: Koi Tamás

2021. január 7. 12:25

Húsz éve leplezték le az Xboxot

Bill Gates eleinte utálta, mert nem Windows futott rajta, Steve Ballmer az egyik első nagy projektjeként kezelte újonnan kinevezett vezérigazgatóként, a fejlesztőcsapat egy része pedig meg volt róla győződve, hogy óriási bukás lesz az Xbox. Húsz éve mutatkozott be a nagyközönségnek a Microsoft játékkonzolja, mely azóta is a videojáték-piac meghatározó platformja.

HIRDETÉS

Csak egészen kevésen múlt, hogy az egész projektet elkaszálják, végül mégis az iparág egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát a Microsoft Xbox, melynek első generációját 20 évvel ezelőtt, a CES alkalmával mutatta be a nagyközönségnek maga Bill Gates. A Bloomberg cikke zseniálisan összegzi az új konzol születésének körülményeit az akkori alkotók és cégvezetők beszámolói, anekdotái alapján. 

A Microsoft számára az Xbox termékvonal megalkotása szinte minden szempontból óriási feladatnak, kihívásnak bizonyult. Akkortájt a cég termékkínálata ugyanis szinte teljes egészében a Windows operációs rendszerre és az Office irodai programcsomagra épült, a szórakoztatóiparban, pláne a videojáték-szegmensben semmilyen tapasztalata nem volt a vállalatnak, mely egyúttal azzal is küzdött, hogy egyáltalán nem tudta megszólítani a fiatalabb korosztályt. 

JAPÁN FENYEGETÉS

A Bloomberg újságírója által összegyűjtött anekdoták alapján az Xbox fejlesztését, illetve szükségszerűségét akkor ismerték fel végleg a Microsoftnál, amikor a Sony 2000-ben piacra dobta a PlayStation 2-t, amit a japán cég több esetben a PC-korszak megreformálójaként aposztrofált. A Microsoft eleinte egyfajta gaming PC-ként képzelte el az akkor még "Windows Enteirtainment Platform", illetve később Midway kódnéven futó konzolt, ám ezt a koncepciót sem a nagyobb kiadók, így többek közt az EA, sem a gyártásra kiszemelt PC-gyártók, így például a Dell sem támogatták.

xbox_launch
dwayne johnson és bill gates az első xbox bemutatóján

Alkalmazásfejlesztés mindenkinek webinár a Microsofttal (x)

Ismerd meg, hogyan tudsz kódolás nélkül alkalmazásokat létrehozni, adatokat elemezni és folyamatokat automatizálni a Microsoft Power Platform segítségével.

Alkalmazásfejlesztés mindenkinek webinár a Microsofttal (x) Ismerd meg, hogyan tudsz kódolás nélkül alkalmazásokat létrehozni, adatokat elemezni és folyamatokat automatizálni a Microsoft Power Platform segítségével.

A Microsoftnál így kénytelenek voltak változtatni az eredeti koncepción, ezen a ponton az Xbox projekt a belsős fejlesztőcsapat tagjainak körében csak a "koporsó" kódnéven lett emlegetve, mivel a szóbeszéd szerint többen meg voltak győződve róla, hogy a projekt elhasal, őket pedig egyszerűen kirúgják a cégtől. 

Végül Rick Thompson, az Xbox fejlesztéséért felelős csapat első vezetője állt Bill Gates elé, és közölte vele, hogy az Xboxon nem futhat Windows, amit Gates meglehetősen nehezen emésztett meg, ám végül rábólintott a változásra. 

A NINTENDO KÖRBERÖHÖGTE ŐKET

Miután a felsővezetés áldását adta a költséges projektre, már csak a platform sikerének kulcsát adó tartalom kérdése maradt nyitott. A Microsoft ezen a ponton elsősorban akvizíciókban gondolkodott, így felmerült többek közt az Electronic Arts, a Midway Games és a Square (mostani Sqare Enix), valamint a Nintendo felvásárlása is. Utóbbi ötletet meghallva a japán tárgyalódelegáció tagjai a szóbeszéd szerint hangosan kinevették az Xbox részleg partnerkapcsolatokért felelős vezetőjét, Kevin Bachust és kollégáit a redmondi találkozójuk során.

A 2001. november 15-én boltokba kerülő első Xbox végül a Microsoft meghatározó sikertermékévé vált, nagyban köszönhetően az első és legnagyobb nyitócímnek, az azóta minden generációt végigkísérő Halo-nak, és bár a Sony végül nem reformálta meg a PC-piacot PlayStationnel, és a Microsoft sem tudta legyűrni a japánokat, mára a cég a jelek szerint sikeresen túllépett a hardverszemléletű megközelítésen, és az xCloud platformmal megágyazott a jövőbeni növekedésnek is.

Június 23-án a modern fejlesztői környezetek biztonságával foglalkozó ingyenes meetup lesz. Kiderül hogyan kell a biztonságot a cég kultúra részéve tenni, hogyan lehet skálázni mindezt a deploy sebességével együtt, és lesz szó a Docker és Kubernetes biztonságáról is.

a címlapról

Hirdetés

Találkozzunk, idén is lesz SYSADMINDAY!

2021. június 19. 11:14

Duna melletti szabadtéri helyszínen, a Budapest Gardenben idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt, az IT-üzemeltetők világnapját. Hosszú hónapok bezártsága után ez egy jó lehetőség, hogy találkozzunk barátokkal, kollégákkal, szakmázzunk, és sörözzünk együtt.