Szerző: Hlács Ferenc

2020. december 4. 09:02

Megérkezett a Razer NUC-alapú Tomahawk asztali PC-je

A moduláris PC egy Intel NUC kártyát és egy Nvidia RTX 3080 GPU-t csomagol össze.

HIRDETÉS

Piacra dobja Tomahawk asztali gamer PC-jét a Razer: a vállalat a kompakt, "moduláris" gépet először még januárban, a CES-en villantotta fel, akkor júniusi rajtot ígérve, azonban mint látható, végül jelentős késéssel tudta csak elérhetővé tenni az eszközt. Cserébe viszont az már az Nvidia legújabb, ősszel bemutatkozott RTX 3080-as grafikus kártyájával is megvásárolható.

A Tomahawk érdekessége, hogy "moduláris" PC-ről van szó, ami esetében nem a hagyományos asztali PC-knél megszokott szerelhetőséget jelenti. A gépben két PCIe aljzatot találunk, amelyek egyike a grafikus kártyának, a másik pedig egy Intel NUC-nak ad helyet, amely egy kártyára csomagolva tartalmazza többek között a processzort, a RAM-ot és a háttértárat is.

razertomahawk00

HUAWEI MateBook 14: a laptop, ami nagyobb önmagánál (x)

A cég újdonsága leginkább kijelzőjével és ötletes megoldásaival emelkedik ki a mezőnyből.

HUAWEI MateBook 14: a laptop, ami nagyobb önmagánál (x) A cég újdonsága leginkább kijelzőjével és ötletes megoldásaival emelkedik ki a mezőnyből.

A pakkban egész pontosan egy 45 wattos, 8 magos Intel Core i9-9980HK lapkát találunk, 2,4 gigahertzes alap- és 5 gigahertzes turbófrekvenciával, amelyhez 16 gigabájt DDR4-2667 RAM párosul. A tárterületről egy 512 gigabájtos NVMe SSD és egy 2 terabájtos, 5400 RPM-es merevlemez gondoskodik. A memória és a tárhely egyaránt cserélhető az eszközben, a processzort viszont a kártyára forrasztja a gyártó - amelyen egyébként egy extra M.2 NVMe aljzat is elfért. A Tomahawk kétféle konstrukcióban jelenik meg, az GPU-val és anélkül is kapható, előbbi esetben a gyártó egy 10 gigabájtos Nvidia RTX 3080 Founders Edition kártyát tesz a NUC mellé. Az energiaellátásról egy 750 wattos táp gondoskodik.

A gépen két USB 3.2 és Thunderbolt 3 támogatással szerelt USB-C aljzat, négy USB 3.2-es USB-A aljzat, gigabites Ethernet port, egy HDMI 2.0a csatlakozó és egy 3,5 milliméteres audio jack sorakozik, illetve az Intel AX 200 modemnek hála a Wi-Fi 6-ot és a Bluetooth 5.0-t is támogatja. Dedikált GPU nélkül a Tomahawk nettó 2400 dollárért, az RTX 3080-nal megtoldva pedig nettó 3200 dolláros árcédulával lesz kapható, az előrendeléseket a Razer már megnyitotta.

A Beckhoff ultrakompakt, C6025 típusú ipari PC az Intel Core i processzorcsalád nagy számítási teljesítményével rendelkezik, ventilátor nélküli, kisméretű kivitelben. A rendkívül alacsony fogyasztású, új Intel Core i U processzorok teszik mindezt lehetővé.

a címlapról

Hirdetés

Csúcstechnológia pár koppintással: ezt tudja a Huawei nova 9

2021. december 4. 09:26

Manapság egyre-másra jelennek meg olyan új mobilok, amelyek hihetetlen funkciókat ígérnek, de ezeket szinte műszaki diplomával lehet csak előcsalogatni. A HUAWEI nova 9 igazi ereje abban rejlik, milyen egyszerű előcsalogatni a mobil tudását.