Szerző: Koi Tamás

2020. november 9. 13:07

Illegális diákmunka miatt tiltólistán az Apple egyik bérgyártója

Szabálytalanságokat tárt fel az Apple belső vizsgálata az egyik, iPhone okostelefonokat előállító szerződéses bérgyártónál, a tajvani Pegatronnál a diákmunkásokat foglalkoztató program végrehajtása során.

Kisebbfajta botrány látszik kibontakozni az Apple egyik legnagyobb tajvani bérgyártója, az elsősorban iPhone-okat gyártó Pegatron diákmunkásokat foglalkoztató programja körül. Lapértesülések szerint az Apple felfüggesztette az újabb gyártási megbízásokat, miután kiderült, hogy a Pegatron egyes kínai üzemeiben dolgozó diákok rendszeresen túlóráztak, illetve éjszakai műszakot is kellett vállalniuk.

Mindezt az Apple hetekkel ezelőtt lefolytatott belső vizsgálata tárta fel, mely azt ellenőrizte, hogy a cég bérgyártókkal és beszállítókkal kötött etikai normáinak megfelelnek-e a Pegatron üzemeiben uralkodó állapotok. Ekkor derült ki, hogy a Pegatron HR-részlegének illetékesei különféle kreatív módszereket alkalmazva, a megrendelő figyelmét kijátszva érték el, hogy a diákmunkásokat az etikai kódexben foglaltakkal ellentétesen is alkalmazhassák.

apple-iphone-pegtaron-factory
műszakváltás előtti munkások a pegatron egyik gyárában (fotó: bloomberg)

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Az Apple vizsgálata ugyanakkor nem talált bizonyítékot a két legsúlyosabb, fiatalkorúakkal kapcsolatos visszaélésre, így nem tártak fel sem kényszermunkára, sem gyermekmunkára utaló jeleket a Pegatronnál. A gyártócég ettől függetlenül közölte, a diákmunka-programért felelős vezetőt azonnal elbocsátották, az érintett diákmunkásokat pedig "megfelelően kompenzálták" majd hazaküldték.

A cupertinói céget, illetve alvállalkozóit korábban több támadás is érte az összeszerelő-üzemekben uralkodó kíméletlen munkakörülmények miatt - az Apple azóta kínosan ügyel arra, hogy a hasonló eseteket kivédje, elkerülje. Legutóbb 2017-ben bizonyosodott be, hogy a legnagyobb bérgyártó-partnernek számító Foxconnál dolgoztak illegális körülmények közt diákmunkások, de már 2013-ban készültek olyan kínai jelentések, melyek azt állították, hogy az iPhone-okat összeszerelő üzemekben nem fizetik az eleve éhbérért dolgozó diákok túlóráját.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.