Szerző: Koi Tamás

2020. október 15. 12:33

A Benelux államokból is kiszorulóban a Huawei

Bár a Benelux államokban egyelőre nem született kormányzati szintű szabályozás a telekommunikációs hálózatok beszállítói körének meghatározására, egy héten belül három jelentős helyi operátor is bejelentette, nem korábbi partnerével, a kínai Huawei-jel képzeli el a jövőbeni hálózatépítést és üzemeltetést.

Egy héten belül három, a Benelux államokban működő mobilszolgáltató is bejelentette, hogy a most véget ért 5G-s mobilhálózati elemekre kiírt tendereztetési folyamat eredményeként az új generációs hálózatok kiépítését és üzemeltetését illetően nem kíván együttműködni korábbi partnerével, a kínai Huawei Technologies-zel. Bár az érintett országokban - egyelőre - nincs kormányzati szintű szabályozás a telekommunikációs hálózatok beszállítói körének meghatározására, a helyi szolgáltatók döntésére minden bizonnyal jelentős hatást gyakorolt az Egyesült Államok felől érkező óriási diplomáciai, politikai nyomás, illetve általában a Huawei jövőbeni pozícióit negatívan befolyásoló amerikai korlátozó intézkedések.

A sort múlt héten a belga piac két legnagyobb szereplője, az egymással korábban hálózatmegosztási megállapodást kötött Orange és Proximus nyitotta, a két cég október 9-én jelentette be, hogy a Huawei helyett a finn Nokia építheti ki a közösen használt 5G-s hálózatot. A belga piac harmadik szereplője, a Liberty Csoporthoz tartozó Telenet várhatóan csak jövőre zárja le az 5G-s tenderét.

huawei_nokia

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A két belga operátor döntése megtöri az eddigi teljes kínai hegemóniát a többek közt a NATO és az EU központi apparátusának is otthont adó ország rádiós hálózataiban, egyben jelentős győzelemnek számít a Nokia számára, mely saját bevallása szerint tizenhét éve próbált bejutni valamelyik belga mobilszolgáltatóhoz - egészen eddig sikertelenül. A szolgáltatók 5G-s maghálózatát ugyanakkor a legnagyobb európai rivális, a svéd Ericsson szállíthatja majd.

Szintén a svédek győzelmével zárult a holland KPN 5G-s maghálózati tendere a héten. A cég jelenleg szintén a Huawei berendezéseire építi hálózatát, ám már tavaly közölte, hogy a soron következő tenderre meg sem kívánja hívni a kínai gyártót. A két jelölt így jobbára az Ericsson és a Nokia maradt, végül előbbi ajánlata lett a befutó. Az üzletek anyagi részleteit sem Belgiumban, sem Hollandiában nem hozták nyilvánosságra. 

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.