:

Szerző: Koi Tamás

2020. szeptember 22. 13:47

Újabb nagy bérgyártó csoportosít kapacitást Vietnámba

Az Egyesült Államok és Kína közt feszülő gazdaságpolitikai alapú konfliktus újabb bérgyártó-óriást sarkall arra, hogy gyártókapacitását átcsoportosítsa. Kína helyett Vietnámban építi új gyártókomplexumát a Pegatron.

Egyre több ázsiai bérgyártó dönt úgy, hogy gyártókapacitását fokozatosan átköltözteti Kínából más, célpiactól függően akár ázsiai, akár latin-amerikai országokba, miután Kína az Egyesült Államokkal folytatott gazdaságpolitikai csatározások révén egyre kevésbé tűnik üzleti szempontból kockázatmentes gyártóhelyszínnek. Ezúttal egy újabb bérgyártó-óriás, a tajvani Pegatron jelentette be, hogy egymilliárd dollár értékű összeberuházással a vietnámi Hai Phongba.

A többek közt az Apple, a Sony és a Microsoft számára gyártótevékenységet végző Pegatron három a helyi média szerint három ütemben tervezi a beruházás-megvalósítást, a cég által felépített gyártókomplexum 2026-2027-re éri majd a teljes termelési kapacitást. A megaberuházás révén a Pegatron a tervek szerint 22500 helyi lakosnak adhat majd munkát, és évente mintegy 4,31 millió dollárnyi adóbevételt termel a délkelet-ázsiai ország számára.

factory_worker

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Nem hivatalos információk szerint a szintén tajvani Foxconn és a Wistron után a Pegatron lehet a harmadik olyan bérgyártó, mely gyáraiban iPhone-ok összeszerelését végzi majd. Az új gyárak építése kapcsán nem csak Ázsia, hanem Latin-amerika is egyre kedveltebb célpont, elsősorban az Egyesült Államok, mint az egyik legfőbb felvevőpiac közelsége miatt.

Augusztusban híre ment, hogy a Foxconn tárgyalásokat folytat a mexikói kormánnyal újabb helyi összeszerelő-üzemek létesítéséről. A gyárakban a tervek szerint okostelefonokat, PC-ket és más szórakoztatóelektronikai berendezéseket gyártanának majd - a cégnek egyébként jelenleg is öt gyáregysége üzemel az országban, amelyekben elsősorban tévékészülékeket és szervereket szerelnek össze.

A nagy ázsiai gyártók (a Foxconn mellett ilyen a Pegatron) az elmúlt hónapokban kényszerültek a gyártás és a logisztika újragondolására, miután az Egyesült Államok és a gyártóbázisok túlnyomó többségének otthont adó Kína köz feszülő gazdaságpolitikai csatározásoknak köszönhetően egyre több olyan intézkedés születik (védővámok, import és export korlátozások), melyek megnehezítik a cégek tevékenységét.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.