Szerző: Koi Tamás

2020. szeptember 7. 13:26

A mobilhálózatoknál is egyre inkább tényezővé válik a Samsung

Eddigi partnere, a Nokia helyett a dél-koreai Samsung Electronics-ot bízta meg az amerikai Verizon Wireless a cég új generációs hálózatának részbeni kiépítésével, ezzel az ázsiai cégnek az első, jelentős horderejű tendert sikerült megnyernie a tengerentúlon, illetve általában véve a nyugati piacokon.

A következő évtizedben alaposan átalakulhat a mobilhálózati eszközbeszállítók globális piaca, és ez nem kizárólag a kínai szereplőkkel szemben bevezetett, azok globális pozícióit jelentősen gyengítő amerikai szankcióknak köszönhető. Dél-Koreában a Samsung Electronics hálózatieszköz-gyártó üzletága hosszú évek óta készül a világpiaci térnyerésre, ám a technológiai környezet ezt eddig nem tette lehetővé a cég számára - emellett persze kapóra jöhet a cégnek az is, hogy számos kulcspiacon két kínai szereplő kieshet a partiból a következő években.

A Samsung piaci tényezővé válásának egyik legfontosabb előszele, hogy a vállalat megnyerte első, Ázsián kívüli jelentős tenderét, mely lehetővé teszi a cégnek, hogy az amerikai Verizon Wireless számára szállítson 5G-s mobilhálózati infrastruktúra-elemeket. A hivatalosan meg nem erősített információk szerint mintegy 6,6 milliárd dollár értékű szerződés a hálózat bizonyos elemeinek, illetve lokációinak modernizálására vonatkozik, az ügylet legnagyobb vesztese pedig a finn Nokia lehet, mely a Verizon eddigi legfontosabb beszállítójának számított, a mobilszolgáltató pedig a finn gyártó három legfontosabb partnere közé tartozik.

small_cell_by_samsung
elsősorban a kiscellás felhasználásra álltak rá

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Nokia nehézségei az 5G-s hálózatok megjelenésének hajnalán, 2019-ben vált egyre látványosabbá, a cég fejlesztései bizonyos területeken döcögőssé váltak, a termékkínálat pedig ebből kifolyólag pont abban az időszakban vált kevésbé versenyképessé, amikor az operátorok megkezdték a beszállítók tendereztetését. A Verizon részbeni elvesztése ugyanakkor azért lehet különösen fájó az idei év során vezetőváltáson átesett Nokiának, mivel az amerikai piacon eddig jobbára csak a svéd Ericssonnal volt kénytelen versenyezni, miután itt a kínaiak régóta nem állhatnak rajthoz a hasonló tendereken.

Mindeközben a Samsung az évek során fokozatosan egyre komolyabb tudásbázist, illetve a honi piacokon zajló kiépítéseknek köszönhetően mind több tapasztalatot halmozott fel a hálózatépítés- és üzemeltetés terén, idén pedig a cég már nyíltan arról beszélt, hogy bizonyos esetekben kész lehet betölteni az űrt a Huawei és a ZTE visszavonulása (vagy inkább visszakényszerítése) után a nyugati piacokon. 

A Samsung ugyanakkor elsősorban az újabb generációs, 4G-s és 5G-s hálózatok kapcsán tudott szert tenni versenyképes technológiai tudásra, a régebbi, ám számos operátornál ma is kulcsszerepet betöltő (angolul legacy) 2G-s és 3G-s infrastruktúrák terén szinte zéró tapasztalattal rendelkezik. Mindez nehézkessé teszi a cég számára, hogy egy évtizedek óta működő mobilszolgáltatónál egy szimpla beszállítóváltással a szolgáltatásfolytonosság megtartása mellett kiüsse riválisait, ám a mostani jelek is arra utalnak, hogy ez a fajta lemaradás az idő előrehaladtával egyre kevésbé jelent majd hátrányt a koreai vállalat számára.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról