Szerző: Koi Tamás

2020. szeptember 3. 11:17

Úgy csökkent árat a Telekom, hogy árat emel

Megújította lakossági szolgáltatás-portfólióját a Magyar Telekom, mely idén is elsősorban a mobiltarifák változásával járt együtt. A szolgáltató új kínálatában egyre nagyobb szerepet kapnak az adatszolgáltatások, részben erre utal, hogy szeptember 4-től a legkisebb igényelhető mobilnet-keret havi díjas előfizetések mellé 4 GB. A fix használati díjak sok esetben csökkentek, de az eseti költségek növekedésével a havi költségszint összességében sokaknál emelkedhet.

A szokásos őszi portfóliófrissítés során megújította összes lakossági díjcsomagját a Magyar Telekom, mely ezúttal is elsősorban az értékesítés alatt álló mobilszolgáltatások árára illetve azok tartalmára gyakorol majd hatást. A szolgáltató új kínálatában, holnaptól elérhető díjcsomagok esetében helyenként összességében a fix és eseti költségeket érintően egyaránt számottevő változásokkal lehet számolni, ezzel együtt a belépési küszöb a piacvezető szolgáltatónál is magasabbra kerül.

MARADT A MODULÁRIS FELÉPÍTÉS

Az új mobilos tarifakínálat alapvetően évek óta változatlan struktúra mellett érhető el, vagyis az ügyfelek eldönthetik, hogy a felhasználási szokásaiknak megfelelően milyen hangcsomag mellé mekkora adatkeretet választanak - a két csomag ára adja ki a végső havi díjat, melynek összegét e-pack kedvezménnyel és a vezetékes és mobilszolgáltatásokkal egyaránt rendelkező ügyfelek számára járó Magenta1 kedvezménnyel lehet csökkenteti.

telekom_mobil
fotó: MTI

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az új mobil hang csomagok esetében összességében a "kevesebbet, kisebb fix havi költségért cserébe" elv érvényesült, így az összes opció havi díja csökkent nagyságrendileg 800 és 2000 Ft közti összeggel, ugyanakkor a csomagok kevesebb lebeszélhetőséget tartalmaznak (új Mobil S és Mobil M), netán bizonyos irányok korlátlanságát nyirbálta meg a szolgáltató (például az új Mobil L tarifánál az alapdíjas EU hívásirány már nem korlátlan többé, az új Mobil S csomagnál pedig megszűnt a hálózaton belüli korlátlanság).

Fontos változás, hogy a perc- és SMS-díj a nem korlátlan díjcsomagoknál 35 Ft-ról 37 Ft-ra nőtt, illetve mostantól a semmiféle lebeszélhetőséget nem tartalmazó Mobil XS tarifának is lett havi díja - alapesetben 1000 Ft, e-pack kedvezménnyel 600 Ft.

4 GB MÁR ALAP

A mobilos díjcsomag-kínálat szerves részét képező adatopciók választéka is változik holnaptól. Szeptember 4-től a legkisebb, igényelhető adatkeret havi díjas díjcsomagok mellé 4 GB lesz (Net 4 GB csomag), melyet a 2019-es portfólióhoz képest havonta 200 Ft-tal olcsóbban kínál a Telekom. Emellett visszajön a kínálatba a Net 15 GB csomag, ezzel párhuzamosan eltűnik a Net 10 GB opció, illetve marad a két, belföldön korlátlan adatot tartalmazó adatcsomag, havonta 1000 és 600 Ft-tal olcsóbban, mint korábban. Az új korlátlan adatcsomagok új nevet is kapnak, szeptember 4-től "Gigaerős Net" és "Gigaerős Net+" néven futnak. Fontos változás, hogy az új dijcsomagok esetében nem jár dupla mennyiségű adatkeret a Magenta 1 ügyfeleknek.

Az új, péntektől elérhető tarifakínálat leginkább azoknak kedvez, akik jellemzően kevesebbet telefonálnak, de több adatot fogyasztanak, ellenkező esetben a használati szokásoktól függően a havi költségek jelentős, akár 25-30%-os emelkedésével is járhat az új díjcsomagok használata. A fix költségeket illetően aki szeptember 4-től havi díjas Telekom-előfizetést választ, annak 2390 Ft helyett minimum 3390 Ft-ot kell fizetnie, a legdrágább összeállítás pedig 21540 Ft helyett 19470 Ft-ba kerül havonta (minden havi díj e-pack kedvezménnyel értendő).

Fontos, hogy az új portfólió megjelenésével nem terelnek át senkit kötelezően az új tarifák használatára, ám ha az előfizető például készülékvásárlás miatt meg akarja újítani hűségszerződését, mindenképpen az új opciók egyikére kell váltania.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról