Szerző: Koi Tamás

2020. augusztus 26. 11:45

Bővíti 5G-s lefedettségét a Telekom

Immár csaknem kéttucatnyi településen kínál 5G-s szolgáltatást a legnagyobb hazai mobilszolgáltató, a Magyar Telekom. A cég a nyáron főleg a Balaton partján bővített, de több egyetemi nagyvárosban is elérhető már az új technológia, megfelelő készülékekkel és díjcsomagokkal - utóbbiak kínálata az ősszel újulhat meg.

Immár 23 településen érhető el a Magyar Telekom 5G-s szolgáltatása, jelentette be a távközlési cég szerdán. A vállalat idén tavasszal indította el az új generációs hálózatot első körben Budapesten, Budaörsön és Zalaegerszeg bizonyos területein, a nyáron pedig elsősorban a Balaton partján, illetve bizonyos egyetemi nagyvárosokban fejlesztette tovább a cellák egy részét. 

A cég által kiadott sajtóközlemény szerint a Telekom hálózatán a "gigabites 5G szolgáltatás" Budapest, Budaörs, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét, Szeged és Szombathely bizonyos részein, emellett a balatoni régió 16 településén - Siófokon, Tihanyban, Balatonalmádiban, Balatonberényben, Balatonföldváron, Balatonfüreden, Balatonlellén, Balatonmáriafürdőn, Balatonszabadi-Sóstón, Fonyódon, Gyenesdiáson, Balatonfenyvesen, Keszthelyen, Vonyarcvashegyen, Zamárdiban és Hévízen – részlegesen érhető el. A társaság a nyár során több tucatnyi új 5G-s állomást kapcsolt be, melyek egyelőre a 3,5 GHz-es frekvenciasávban nyújtanak szolgáltatást úgynevezett 5G non-standalone alapokon, vagyis a meglévő 4G-infrastruktúrára épülve.

5gforgood

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A szolgáltatás igénybevételéhez a lefedettségi területen 5G-képes készülékre és díjcsomagra egyaránt szükség van - a Telekom jelenleg a lakossági és KKV szegmens számára kialakított korlátlan mobilnet-csomagjainál biztosít díjmentes 5G-s hozzáférést, a portfólió azonban az ősszel megújul, legalábbis erre utal, hogy a szolgáltató már augusztus elején tájékoztatta előfizetőit, hogy a jelenleg értékesített mobil hang és adat csomagokra október 1-jétől nem lehet szerződni.

Hogy az új portfólióban az 5G-s szolgáltatás továbbra is csak a nagy adatkerettel rendelkező csomagok mellé jár-e majd, azt egyelőre nem tudni, a HWSW ugyanakkor nem hivatalos forrásból úgy tudja, hogy ezúttal elsősorban a vezetékes- és mobilszolgáltatásokat egyaránt tartalmazó Magenta1 csomagok összetétele és feltételei kapcsán várhatók majd bizonyos változások, részben válaszul arra, hogy időközben megjelent a piacon hasonló integrált szolgáltatásaival a UPC-t felvásárló Vodafone Magyarország.

A Vodafone Magyarország egyébként jelenleg a Telekom mellett a másik olyan magyar szolgáltató, mely 5G-s hozzáférést kínál. A cég az országban elsőként, tavaly októberben kapcsolta be első 5G-s celláit Budapesten, a hálózatot pedig a nyár során szintén fokozatosan kibővítette a riválishoz hasonlóan a Balaton egyes településeire és bizonyos megyeszékhelyekre kiterjedően.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról