Szerző: Hlács Ferenc

2020. augusztus 3. 08:50

Elveszíti támogatását a mobilos Cortana

A Microsoft AI-asszisztense hamarosan a külső felek által fejlesztett skillektől is elköszön.

HIRDETÉS

Egyre inkább az irodai produktivitásra hegyezi ki virtuális asszisztensét a Microsoft, a vállalat bejelentette, a Cortana hamarosan elveszíti a támogatást a harmadik felek által fejlesztett skillekhez, jövőre pedig az cég AI-asszisztens mobilappjának támogatását is elvágja - valamint a szolgáltatás a Harman Kardon Invoke okoshangszórón sem lesz többé használható.

Ezzel a vállalat komoly, egyes felhasználók számára fájdalmas lépéseket tesz a Cortana átalakításának irányába, amelyet jövőben a konkurens Google Assistant és Amazon Alexa szolgáltatásokkal ellentétben nem általános célú virtuális asszisztensként, sokkal inkább a Microsoft 365 részeként elérhető, beágyazott produktivitási segédként képzel el - persze főként az Egyesült Államokban.

cortanaill

A vállalat ezért arra biztatja felhasználóit, hogy az olyan feladatokat, mint az emailek és naptáridőpontok kezelése, a hamarosan leköszönő, dedikált mobilos Cortana app helyett a Windows 10-es, vagy épp az Outlook Mobile-ba épített variánst használják - de hamarosan a Teamsbe is beépül majd az asszisztens. A konzumer szegmenst tehát lassan teljesen elengedi termékével a vállalat, miután mára világosan látszik, hogy ott nem tud versenyre kelni a fentebb is említett riválisokkal. Az irodai felhasználásban, vállalati szegmensben azonban még van esélye a Cortanának, a Microsoft a területeken szinte egyeduralkodó termékei még elvihetik vállukon az AI-asszisztenst.

A külső felek által készített hangalapú appok, azaz skillek már szeptember 7-től nem lesznek használhatók a szolgáltatással, a mobilapp pedig jövő év elején köszön majd el. A Harman Kardon Invoke támogatásának végét szintén 2021 januárjára teszi a gyártó, a készülék tulajdonosaihoz ezután több lépcsőben egy automatikus firmware frissítést juttat el, amellyel Bluetooh hangszóróként használhatják tovább az eszközt. Persze miután így is fájdalmas funkcióvesztésről van szó, a redmondi óriás egy 50 dolláros Microsoft Store ajándékutalvánnyal is igyekszik vigasztalni az érintetteket - azt az egyes hangszórókkal utoljára regisztrált, egyesült államokbeli Microsoft-fiók tulajdonosának küldi ki.

a címlapról