Szerző: Hlács Ferenc

2020. július 23. 09:00

Versenyügyi panaszt tesz a Microsofttal szemben a Slack

A cég az Európai Bizottsághoz fordult az ügyben, mondván, a rivális Teams terjesztésekor a cég visszaél piaci helyzetével.

Versenyügyi panaszt tett az Európai Bizottságnál a Slack a Microsofttal szemben: mint a cég közleményében fogalmaz, a redmondi óriás illegálisan kötötte össze Teams kollaborációs platformját a piacon domináns Office termékekkel, emellett több millió eszközön telepítette azt előre, és blokkolta az eltávolítására vonatkozó kísérleteket - nagyvállalati ügyfelei elől pedig a Slack szerint a Teams valós költségeit is elrejtette.

A Slack agresszív jogi offenzívája erősen szembemegy a cég májusi álláspontjával, mikor Stewart Butterfield vezérigazgató még úgy nyilatkozott, nem tekint versenytársként a Microsoftra - Jonathan Prince, a Slack kommunikációért és vállalati irányelvekért felelős igazgatója most úgy fogalmaz, a Slack a cégek szoftverköltéseinek 2 százaléka akar lenni, amely értékesebbé teszi a maradék 98 százalékot, míg a Microsoft minden alkalommal a 100 százalék begyűjtésére törekszik. David Schellhase a Slack tanácsadója szerint a Microsoft a "böngészőháborúk" alatti illegális viselkedését ismétli meg.

slacccc

A ZDNetnek a Microsoft is reagált az ügyben, a cég nyilatkozatában kiemelte, hogy a koronavírus-járvány alatt a Teams szolgáltatását rekordszámú felhasználó kezdte használni, míg a Slack a videokonferencia funkciók hiánya miatt nem tudott hasonló növekedést elérni. A redmondi cég készen áll további információkat biztosítani az Európai Bizottság számára, illetve megválaszolni annak felmerülő kérdéseit.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A labda innentől az Európai Bizottságnál van, amely megvizsgálja a versenyügyi panaszokat, amelyek alapján eldönti, hogy indít-e hivatalos nyomozást az ügyben. Az eljárással a Slack célja hogy elérje, a vállalat a Microsoft 365-től külön, önálló árazás mellett tegye elérhetővé a Teamset. Nem csoda, hogy a Slack minden létező eszközt igyekszik megragadni a riválissal szemben, a Teams ugyanis a koronavírus-járvány alatt világszerte elterjedt távmunkának hála idén áprilisban már 75 millió napi aktív felhasználóról számolt be, ami egy hónap alatt mintegy 11 milliós növekedést jelentett a cég számára. A Slack utoljára márciusban közölt hasonló számokat, napi aktív felhasználókból akkor 12,5 milliót tudhatott maga körül.

A hátrányban, ahogy arra válaszában a Microsoft is rámutatott, egészen biztosan kiemelt szerepet játszik, hogy a globális home office során kritikus fontosságú videokonferencia funkció hiányzik a Slack felhozatalából - ugyanakkor az is tény, hogy a Teamst a Microsoft 365-höz csomagolva a redmondi cég hatalmas előnyre tesz szert, hiszen lényegében minden motivációt kihúz ügyfelei alól a rivális kollaborációs platform használatára.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról