Szerző: Koi Tamás

2020. július 29. 14:42

Másodszor is büntették a DIGI-t az Invitel-fúzió miatt

Ismét hibásan tájékoztatta a Gazdasági Versenyhivatalt az Invitel-fúzió körülményeiről, illetve az érintett települések köréről a DIGI Távközlési Kft., ezért a versenyhatóság az egyszer már megismételt eljárást lezáró határozatát újból módosítani volt kénytelen. Egyetlen településen múlt 20 millió forint.

A megismételt eljárásban sem tájékoztatta megfelelően a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) a DIGI Távközlési Kft. az Invitel-fúzióban érintett települések köréről, így a versenyhatóság kénytelen volt módosítani az idén márciusban született, az akvizíciót engedélyező határozatát. A szolgáltató egyszer már megégette a kezét az ügyben, amikor 2018-ban a GVH-nak úgy nyilatkozott, hogy az összefonódás a verseny intenzitására a valóságnál jelentősen kevesebb településen van hatással: Ennek most éppen a fordítottja történt, Szécsény ugyanis időközben kikerült az i-TV rendszeréből, ezért a hatósági eljárásban érintett települések száma az eljárás ideje alatt eggyel csökkent.

Csakhogy a változás nem jutott időben a Gazdasági Versenyhivatal tudomására, mely így kénytelen volt a módosított határozatot újfent módosítani, ezzel párhuzamosan hibás adatszolgáltatásért újabb eljárási bírságot - ezúttal 20 millió forintot - szabott ki a szolgáltatóra. A GVH márciusban lezárult második vizsgálatában két területen értékelte kiemelten az esetleges káros versenyhatásokat: egyrészt ott, ahol a DIGI és az Invitel hálózatai átfedésben vannak, másrészt azokon az Invitel hálózattal lefedett településeken, ahol a DIGI-vel azonos vállalkozáscsoportba tartozó i-TV Digitális Távközlési Zrt. nyújt televízió-szolgáltatást más piaci szereplőtől bérelt hálózaton (i-TV szolgáltatás).

digi_shop

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az utóbbiak körébe ugyanakkor nem tartozott Szécsény, ám erről csak májusban értesítette a hatóságot a DIGI. Ezen beadvány szerint a Telekábel Kft. tájékoztatta az i-TV-t, hogy Szécsény település vonatkozásában értékesíti szolgáltatását, ami következtében kezdeményezte a Bérleti és Üzemeltetési Együttműködési Megállapodás megszüntetését, amiről 2019. október 14-én kötöttek megállapodás. Ennek megfelelően Szécsény település 2019. december 10-ével kikerült az i-TV rendszeréből. A DIGI szerint az i-TV erről csak a májusi beadvány készítése kapcsán tájékoztatta a szolgáltatót.

A GVH indoklása szerint ezért

a Határozat Szécsényt tévesen azonosította átfedő, versenyproblémát mutató településként és a kötelezettség is indokolatlanul terjedt ki erre a településre, azaz a valós tényállás feltárásának meghiúsulása ténylegesen meg is valósult e vonatkozásban.

Az indoklás alapján a jogellenes magatartás súlyának meghatározásakor az eljáró versenytanács figyelembe vette, hogy Szécsény vonatkozásában a Határozat indokolása és rendelkező része is módosításra szorult. Ugyanakkor a jogsértés súlyát csökkenti, hogy a valós tényállás feltárásának meghiúsulása csak egy települést érintett, a korábbi döntést érdemben nem befolyásolta, az a DIGI számára nem járt előnnyel és a versenyhelyzet szempontjából hátránnyal, jelen döntésen kívül további eljárási cselekményeket nem tett szükségessé, mivel "a Határozat után megismert valós helyzet a kötelezettség által elérni kívánt céllal egyező volt".

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról