:

Szerző: Koi Tamás

2020. június 17. 14:02

Erősen nyitott Németországban a kontaktkövető platform

Rendkívül jó fogadtatásra lelt Németországban a Google és az Apple közösen fejlesztett platformjára épülő koronavírus-kontaktkövető alkalmazás.

Rendkívül kedvező a fogadtatása Németországban annak a mobilos applikációnak, mely a koronavírus-terjedését hivatott visszaszorítani anonim kontaktkövetés módszerével. A legnagyobb EU-s gazdaság áprilisban döntött arról, hogy centralizált megoldás helyett a Google és az Apple közösen fejlesztett technológiájára építi saját applikációját, melynek fejlesztésében két német technológiai óriás, az SAP és a Deutsche Telekom is részt vett. Többek közt ennek is köszönhető, hogy a Corona-Warn nevű appot a megjelenést követő 24 órában hat és félmilliószor töltötték le.

Németország ezzel csatlakozott több olyan uniós országhoz - egyebek mellett Lengyelországhoz, Olaszországhoz és Lettországhoz -, melyek az Apple és a Google kontaktkövető platformjára építették a COVID-19 fertőzés visszaszorítására használt mobilalkalmazást. Bár a két amerikai multi megoldását a fejlesztés kezdetekor számos támadás érte, melyek elsősorban a privát szféra nem megfelelő védelmét kifogásolták, végül áprilisban Németország is kifarolt a centralizált modell mögül. A kontaktkövető alkalmazás fejlesztése ezt követően rendkívül gyorsan, mindössze hat hét alatt lezajlott.

hottges_coronawarn
timotheus höttges, a deutsche telekom vezérigazgatója a corona-warn alkalmazás bemutatóján (fotó: reuters)

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Ahhoz azonban, hogy a kontaktkövető app ténylegesen elérje a célját, még Németországban is jelentősen nagyobb aktív felhasználói bázist kell gyűjtenie, hívják fel a figyelmet szakemberek. Egy felmérés szerint Németországban a lakosság 42%-a telepítene egy ilyen appot, míg 46% nem, 8%-nak pedig nincs okostelefonja, így a technológia használata nem elérhető számára. A fejlesztők ugyanakkor láthatóan bíznak a platformban, legalábbis erre utal az applikáció elkészítésének tetemes, 20 millió eurós büdzséje.

A koronavírus kontaktkövető appok fejlesztése nem csak a szakértők szerint elkerülhetetlen második hullámra való felkészülés része, egy ilyen alkalmazás a napokban, hetekben újrainduló európai turistaszezon során is kulcsszerephez juthat. Az uniós vezetés már lépéseket tett annak érdekében, hogy a tagországok által fejlesztett, azonos platformon lévő appok bizonyos keretek közt képesek legyenek együttműködni, ezzel gátat vetve a vírus nemzetközi terjedésének.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.