Szerző: Koi Tamás

2020. április 28. 10:49

Később kerülhet a boltokba az 5G-s iPhone

Az előzetes tervekhez képest csak némi késéssel kerülhetnek majd a boltokba az Apple új generációs iPhone-jai idén év végén, köztük a cég első olyan készülékei, melyek az 5G-s hálózatokkal képesek együttműködni - állítják a cég kártyáiba belelátó források.

Lapértesülések szerint körülbelül egy hónapnyi késéssel kerülhetnek a boltokba idén az Apple új generációs iPhone-jai, köztük a cég okostelefon-kínálatának első olyan típusai, melyek 5G-s kapcsolatra is képesek. Iparági szakértők szerint ahhoz, hogy az 5G-s hálózatok kiépítése és elterjedtsége globálisan jelentősebb lendületet kapjon, elengedhetetlen, hogy az Apple is előálljon olyan készülékekkel, melyek ki tudják használni a technológiában rejlő lehetőségeket - becslések szerint ha a rajt valóban csak egy hónapot csúszik, az nem fogja mélyen érinteni az Apple készülékeinek első számú értékesítőit, egyben a hálózatokat üzemeltető szolgáltatókat.

A Wall Street Journal bennfentes forrásaira hivatkozó tudósítása szerint az új iPhone-ok tömeggyártása a koronavírus világjárvány közvetlen és közvetett hatásaira vezethető vissza, azaz az ázsiai gyárak leállása valamint a fizetőképes kereslet csökkenése egyaránt szerepet játszik abban, hogy az idei csúcsmodelleket várhatóan csak később küldi piacra a cuprtinói cég. Ezzel párhuzamosan több forrás is azt állítja, hogy az Apple a csökkenő kereslet hatására mintegy 20%-kal csökkenti megrendeléseit az idei második félévben.

closed_apple_stora

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nem ez az első riport, mely az idei Apple csúcsmobilok megjelenésének elhalasztását és az eladások visszaesését prognosztizálja, több elemzőcég ennek ellenére optimista a cég középtávú jövőjét illetően. Legtöbben azt emelik ki, hogy az Apple felhasználói bázisának lojalitása extrém erős az iparágon belül, így előbb vagy utóbb a legtöbb felhasználó vásárolni fog magának új iPhone-t, vagyis a kereslet a koronavírust követő recesszió enyhülésével visszaáll majd. A szerényebb büdzsével gazdálkodók számára ráadásul az Apple éppen most kínált egy kézenfekvő megoldást az új, 399 dolláros induló áron kapható iPhone SE piacra dobásával.

Ezzel párhuzamosan különböző kutatások azt sugallják, hogy az új iPhone-ok esetében aligha az 5G-s hálózati kommunikáció lesz az a képesség, melyet a legtöbb felhasználó keres majd. Egy amerikai kutatás szerint a fogyasztók nagy többsége nem tudja, milyen előnyöket rejt számára az 5G-s mobilhálózat, a válaszadók többségét pedig alig, vagy egyáltalán nem hozza lázba az új technológia.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról