:

Szerző: Hlács Ferenc

2020. március 18. 10:35

Letölthető a stabil GitHub Mobile

A GitHub mobileszközökre szánt kiadása elhagyja a béta címkét, Androidon és iOS-en is.

Kilépett a béta fázisból a GitHub mobilalkalmazása, annak stabil verzióját már bárki letöltheti mind az Apple App Store-ból, mind pedig a Google Play Store alkalmazásboltból. A Microsoft tavaly, novemberben, a GitHub Universe konferencián jelentette be az alkalmazás első, publikus bétáját, amely első körben iOS-re érkezett meg. Ezt januárban követte az androidos kiadás, mára pedig mindkét platformon elérhetők a stabil verziók.

A GitHub Mobile segítségével a platformot használó mintegy 40 millió fejlesztőnek lehetősége nyílik mobilon is kezelni a bejövő értesítéseket, az appal továbbá ellenőrizhetők a közzétett kódok, ellenőrizhetők és összefésülhetők a pull requestek, illetve visszajelzések is megoszthatók. A stabil kiadásban a függőben lévő feladatok egy érintéssel befejezettnek jelölhetők, vagy későbbre tolhatók, mindezt igény szerint világos, vagy sötét üzemmódban, okostelefonon és táblagépen egyaránt.

githubmob

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Arra persze a cég sem számít, hogy a fejlesztők mobileszközeiken kódolnak majd, mindenesetre a projektek követéséhez út közben és a kollaborációhoz hasznos lehet az új mobilapp - különösen, miután a stabil verzióban továbbá már az egyes projektekhez tartozó kódoknál a soronkénti kommentelésre is lehetőség van, Andorid és iOS platformokon is.

A cég szerint a béta címkés rajt óta rengeteget faragtak a szoftveren, az appból több mint 200 bugot gyomláltak ki. Az alkalmazást egy 60 ezer fős tesztelői közösség vette górcső alá, akik összesen mintegy 35 ezer kommenttel segítették a fejlesztők munkáját. A későbbiekben a Github Mobile további funkciókkal bővül, ezek kapcsán a vállalat a közeljövőben egy részletes ütemtervet tesz majd közzé. A GitHub Mobile tehát már élesben is bevethető, az külön feliratkozás nélkül, ingyenesen letölthető a fenti alkalmazásboltokból.

 

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

1

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.