Szerző: Koi Tamás

2020. március 16. 10:23

Bill Gates többé semmilyen pozícióval nem rendelkezik a Microsoftnál

Egy korszak zárult le a Microsoft történelmében pénteken: elhagyta a cég igazgatótanácsát Bill Gates. Az alapító-tulajdonos, aki a Microsoftot a világ egyik legsikeresebb IT-vállalkozásává tette, mostantól csak karitatív munkát vállal feleségével karöltve.

Múlt pénteken elhagyta a Microsoft igazgatótanácsát Bill Gates, a cég alapítója, egykori első embere. A vállalatot a globális siker útján elindító vezető a jövőben a világot érő egészségügyi- és klímavészhelyzetek hatásainak enyhítésére fordított karitatív tevékenységeknek szenteli idejét - és tetemes vagyonának egy jelentős részét.

A 64 éves üzletember 2008-ban mondott le a Microsoft vezérigazgatói pozíciójából, 2014-ig az igazgatótanács elnöke volt. Ezt követően továbbra is a 13 tagú igazgatótanács tagja maradt, egészen múlt péntekig. Gates távozása kapcsán megszólalt Satya Nadella, a cég jelenlegi vezérigazgatója, kiemelve, hogy mindvégig óriási megtiszteltetésnek érezte, hogy együtt dolgozhatott az egykori vezetővel, akitől az évek során rengeteget tanult.

bill_melinda_gates
bill és melinda gates

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás?

Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás? Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

Bill Gates feleségével, Melinda Gates-szel együtt közösen birtokolja a világ egyik legnagyobb karitatív alapítványát, a Bill és Melinda Gates Alapítványt, mely az évek során több tízmilliárd dollárt adományozott többek közt AIDS-kutatásokra, a munkanélküliség csökkentésére - a támogatott projektek az Egyesült Államokban és a fejlődő országokban egyaránt jelen voltak és vannak.

Gates a Microsoft mellett elhagyta az amerikai mágnás Warren Buffet cégének, a Berkshire Hathaway-nek az igazgatótanácsát is.

a címlapról

DMA

0

Megúszta az Apple Maps a szigorúbb uniós szabályokat

2026. február 6. 11:30

Az Európai Bizottság arra jutott, hogy az Apple Maps, valamint az Apple Ads szolgáltatásaira nem fognak vonatkozni a digitális piacokat szabályozó törvényi rendelkezés szigorúbb passzusai.