:

Szerző: Hlács Ferenc

2020. február 28. 11:45

Kijelző mögé rejti a kamerát a Vivo idei koncepciótelefonja

Az Apex 2020-ról a kameralyuk, a fizikai gombok és a csatlakozók is hiányoznak.

Rövidesen az előlapi kamerák feláldozása, vagy épp összetett mozgatómechanikák bevezetése nélkül köszönhetünk el az okostelefonok kijelzőin éktelenkedő notch-októl, vagy kivágásoktól: a Vivo legújabb koncepciótelefonjában, az Apex 2020-ban ugyanis a kijelző mögé ültette be a szenzort, anélkül, hogy lyukat kellett volna ütnie a panelbe. Bár egy koncepciókészülékről van szó, amely ebben a formában nem kerül piacra, a vállalat szerint az eszköz létezik és teljes egészében működőképes - a cég az idei MWC-n élesben is tervezte bemutatni a modellt, a rendezvényt ugyanakkor a koronavírus jelentette kockázatok miatt lefújták.

vivoapex202002

Koncepcióeszköz lévén az Apex 2020-ban számos merész újdonságot bevezetett a gyártó, kezdve az említett előlapi kamerával. A 16 megapixeles szenzor a kijelző mögött, felül középen kapott helyet. A gyártó szerint a kamera fölötti szakaszon a panel fényáteresztő képességét hatszorosára tudta növelni, a képminőséget pedig utólag különböző algoritmusokkal igyekszik javítani. Azt sajnos nem tudni, hogy élesben hogy teljesít a szenzor - mindenesetre nem a Vivo az első cég, amely hasonló technológiát villant, tavaly az Oppo is bemutatott egy hasonló módon a kijelző mögé bújtatott kamerával szerelt koncepciómodellt. Persze nem lenne meglepő, ha az idei modellben a két brand közös fejlesztéséről lenne szó, hiszen mindkét vállalat a BBK Electronics leánya.

vivoapex202001

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Az Apex 2020-on az előlapi kamerán túl is akad látnivaló: a 6,45 hüvelykes kijelző például 120 fokos görbülettel fogja körbe a telefon két oldalát, gombokat, csatlakozókat vagy egyéb nyílásokat pedig egyáltalán nem találunk a készüléken - ahogy már a tavalyi Apex 2019 koncepciómodell esetében sem. Ennek megfelelően a telefon kizárólag vezeték nélkül tölthető, a gyártó szerint erre 60 wattos vezeték nélküli töltéssel van lehetőség, amely egy 2000 mAh kapacitású akkut 20 perc alatt tölt fel teljesen - igaz arról nem beszélt, az eszközben pontosan mekkora telep található.

1:04
 

vivo APEX 2020 | Welcome to a Vision Beyond

Még több videó

A hátlapi kamerákra is erősen ráfeküdt a gyártó: a 48 megapixeles fő kamerához beépített "gimbal" is tartozik, lényegében egy négytengelyes, fejlett optikai képstabilizációs rendszerről van szó, amelytől a vállalat a korábbi megoldásoknál 200 százalékkal stabilabb felvételeket ígér. A 16 megapixeles telefotó kamera is nagyot gurít, 5x-7,5x optikai zoomot ígér - a vállalat azért ad meg ilyen értéktartományt, mert a piacon lévő modellekkel szemben a koncepciótelefonban mozgatható lencserendszer található, a több csúcsmodellből már ismert, "periszkóp" elrendezésben, amelynek hála a kameramodul mindössze 6,2 milliméter vékony.

A telefonba a cég egyébként egy Qualcomm Snapdragon 865 processzort, 12 gigabájt RAM-ot és 256 gigabájt tárhelyet pakolt, az eszköz továbbá természetesen 5G-képes. Miután a készülék nem kerül piacra, a vállalat ahhoz árat sem adott meg.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.