Szerző: Koi Tamás

2020. február 21. 13:27

Fájni fog a koronavírus a legnagyobb kínai bérgyártónak

Eddig sem volt kérdés, hogy a koronavírus terjedésének, illetve megfékezésének komoly hatásai lehetnek a kínai, illetve azon keresztül a világgazdaságra, a helyi gyártócégek külföldi gyáregységei pedig láthatóan nem győzik a kieső termelés pótlását.

Súlyos, egyelőre pontosan be nem látható veszteségeket okozhat a koronavírus a kínai gyártóiparnak, illetve az attól függő globális technológiai iparnak - ha ez eddig nem lett volna elég egyértelmű, most a világ legnagyobb bérgyártója, a Foxconn figyelmeztetett, hogy az előzetesen prognosztizált árbevétel jelentős mértékben csökkenni fog az adott pénzügyi évben. Hogy pontosan mekkora mértékű csökkenés várható, azt egyelőre nem közölte a vállalat.

A kínai bérgyártók számára a koronavírus januári terjedése valóságos logisztikai rémálmot jelentett, nem elég ugyanis, hogy a holdújévi ünnepek meghosszabbítása miatt eleve később vették fel a dolgozók a munkát, akik dolgozni indultak volna, a különböző tartományokban eltérő szigorral alkalmazott karanténszabályok miatt nem jutottak el a munkahelyükre, vagyis a gyárakba. Ha ez nem lenne elég, a közúti szállítás gyakorlatilag megbénult, ami mind az alkatrészellátást, mind pedig a már legyártott raktárkészlet elszállítását is jelentős mértékben megnehezítette.

foxconn_factory

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

A kieső termelést az olyan nagy bérgyártók, mint a Foxconn, most elsősorban további, külföldi gyáregységek felpörgetésével igyekeznek pótolni, így gőzerővel zajlik a munka a cég vietnami, indiai és mexikói üzemekben. Hírügynökségi források nem hivatalos értesülések alapján úgy tudják, hogy a Foxconn kínai termelése február végére legjobb esetben is félgőzzel üzemelhet majd, a gyártó ugyanakkor ezeket az értesüléseket "pontatlannak" nevezte.

A Foxconn kapacitásának kiesése leginkább az okostelefon-gyártók számára fájhat, a Canalys korábbi elemzése szerint az Apple és a Huawei termékeinek 99%-a ugyanis Kínában készül, illetve készült eddig. Elemzők szerint a világ legnagyobbjának számító kínai mobilpiac forgalma közvetetten a koronavírus miatt akár a felére is bezuhanhat.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.