Szerző: Koi Tamás

2020. január 29. 12:50

Újra növekedési pályán az iPhone

Több gyenge negyedév után újra visszatért a növekedési pályára az Apple iPhone-termékvonala, a cég az iPhone 11 termékcsalád bevezétését követően képes volt árbevétel-növekedést elérni a szegmensben. A koronavírus azonban a cupertinói cég számára is egyre komolyabb fejtörést okoz.

Az előzetes elemzői konszenzushoz képest nagyobb negyedéves árbevételt és profitot jelentett tegnap az Apple, elsősorban az ismét meglóduló iPhone-eladásoknak, valamint az új, viselhető kiegészítők, így elsősorban az AirPods iránt növekvő keresletnek köszönhetően. A cég negyedéves teljesítményéről festett pozitív képet még a koronavírus jelentette potenciális kockázati faktor sem tudta beárnyékolni, dacára annak, hogy az Apple egyik legnagyobb piaca, egyben legjelentősebb gyártóbázisa Kína.

A cég negyedéves jelentése szerint az Apple hardverek installált bázisa (az aktív Apple-eszközök száma) egy év alatt mintegy 100 millióval nőtt, így világszerte több mint 1,5 milliárd Apple-termék van használatban a gyártó szerint. A fizetős szolgáltatásokat használók száma eközben 120 millióval, 360-ról 480 millióra nőtt, melyet év végére 600 millióra kíván bővíteni, részben a nemrég bevezetett TV-s streaming szolgáltatás kiterjesztésével - számol be róla a vállalat. 

iphone_china

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A cég összességében 91,8 milliárd dolláros árbevételt jelentett a december 28-án véget ért negyedik üzleti negyedévben, szemben a 88,5 milliárd dolláros elemzői konszenzussal - ebből csak az iPhone-ok forgalma 55,96 milliárd dollárt tett ki, de most először érte el a tízmilliárdos bevételi álomhatárt a kiegészítőkből és viselhető eszközökből származó árbevétel a cégnél.

A vállalat a március végével záródó első üzleti negyedévre éves szinten tovább erősödő árbevételre számít, dacára a kínai Vuhan-t érintő egészségügyi vészhelyzetnek. Elemzők máris arra figyelmeztetnek, hogy a koronavírus jelentette krízis alakulásától függően nem árt fenntartásokkal fogadni az Apple alapvetően pozitív előrejelzését. A cég ugyanakkor közölte, a kockázatot már bekalkulálta a prognózisba, ráadásul a kínai holdújév miatt a termelés még legalább két hétig eleve szünetel az érintett üzemekben.

A koronavírus miatt az Apple eddig egy kínai üzletét zárta be, illetve az összes értékesítési pont nyitva tartási idejét lerövidítette.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról