Szerző: Asztalos Olivér

2019. november 12. 08:30:00

A Xerox kivetette hálóját a HP-ra

A Xeroxhoz kerülhet a PC-kkel és nyomtatókkal foglalkozó HP Inc. A manapság elsősorban nyomtatóiról, dokumentumos termékeiről, illetve szolgáltatásiról ismert vállalat nagyjából 30 milliárd dollárért akvirálhatja a HP-t.

HIRDETÉS

A két fél már régóta tárgyal egymással egy lehetséges kooperációról, melynek egyik kézenfekvő célja a versenyképesség növelése lenne. Amennyiben a tárgyalások a jelenleg leginkább valószínűnek látszó felvásárlása futnának ki, úgy a Xerox amellett, hogy számottevően növelné részesedését a nyomtatós piacon, visszatérne a cég számára régóta idegen PC-piacra. A történet pikantériája, hogy a HP Inc. tőzsdei kapitalizáció három és félszerese a Xeroxénak. Míg ugyanis a Xeroxot 8-ra, addig a HP-t 28 milliárd dollárra értékeli a tőzsde, így nem csoda, hogy az akvizícióhoz 20 milliárd dolláros kölcsönt vehet majd fel a vásárló, amit a Citigroup biztosíthat.

xerox_b

Amennyiben a tranzakció megvalósul, az összehangolt vállalat fejlesztési, gyártási, illetve értékesítési kiadásai jelentősen, a Xerox elvárásai szerint hosszútávon évi 2 milliárd dollárral csökkenhetnek. A HP jelenleg körülbelül 55 000, a Xerox pedig 27 000 alkalmazottal rendelkezik. Később borítékolhatóan mindkét oldalon lehetnek elbocsájtások, az átfedések nagy részét várhatóan megszünteti a cégvezetés. Mindez részben az akvizíció nélkül is megtörtént volna, a HP ugyanis már korábban bejelentette, hogy 2022-re a jelenlegi létszám 16 százalékát, azaz közel 9000 alkalmazottat bocsát el, ami a felvásárlással várhatóan tovább emelkedik majd, bőven 10 000 fő fölé.

A szervezeti racionalizáció elsősorban vélhetően a nyomtatós részleget érintené, hisz mind a Xerox, mind pedig a HP Inc. széles termékpalettával kínál különféle printereket. Utóbbi fél például az A4-es gépek piacát utcahosszal vezeti, hála többek között a Samsung nyomtatós részlegének korábbi megszerzésének. Érdekesebb kérdés, hogy mi lesz a PC-kkel. A Xerox ugyanis hosszú évtizedek óta nem foglalkozik személyi számítógépekkel, habár a céghez kötik az első, grafikus felhasználói felületet alkalmazó asztali rendszert, még a 70-es évek elejéről. Az egér koncepciója is a Xerox kutatóközpontjában született meg, azonban a később forradalminak bizonyult fejlesztéseket végül képtelen volt sikerre vinni a vállalat, szemben az Apple-lel és a Microsofttal.

a címlapról