:

Szerző: Asztalos Olivér

2019. szeptember 13. 10:04

20 terabájtos merevlemezt készített a Western Digital

Egy új, 20 terabájtos merevlemezt jelentett be a Western Digital, amellyel többek között a tárhelyszolgáltatók számára lehet vonzó.

A héliummal töltött nagyvállalati meghajtó SMR technológiával éri el a rendkívül magas tárkapacitást. A HDD a célpiac igényeinek megfelelően 3,5 hüvelykes méretszabványú, igénytől függően pedig SATA 6 Gbps vagy SAS 12 Gbps csatolóval is elérhető. A több éve felvásárolt HGST technológiájára épülő termék egyelőre csak a kiemelt partnerek számára elérhető, a szélesebb körű piaci rajtra vélhetően még néhány hónapot várni kell.

A kiszolgálókhoz tervezett 20 terabájtos merevlemez az elérhető legnagyobb adatsűrűséghez az SMR (Shingled Magnetic Recording) technológiát alkalmazza. Az átlapolást alkalmazó SMR-rel ugyanis a lemezeken elhelyezkedő adatsávok részben átfedésben vannak, nem pedig egyszerűen egymás mellett helyezkednek el. Ezzel körülbelül 25 százalékkal növelhető az adatsűrűség, ez viszont az átviteli tempó rovására megy. A fej a sűrűbben elhelyezett, átfedésben lévő sávok miatt egyszerre kettőt ír felül, melyből az egyiket később vissza kell írni. Mindez jelentősen csökkenti az elérhető átviteli sebességet, ami elsősorban az írási műveleteknél mutatkozik meg.

wd-20tb

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A héliumos technológia több előnnyel kecsegtet, a nemesgáz ugyanis a levegőnél alacsonyabb légellenállással bír, így a kisebb belső súrlódás miatt a forgatómotorra alacsonyabb terhelés hárul. Ezzel a lemezek számának maximalizálása, valamint a tárkapacitás növelése mellett nagyjából 20-25 százalékkal mérsékelhető a fogyasztás, ami egy több száz vagy több ezer meghajtót tartalmazó adatközpontos rack esetében komoly megtakarítást jelenthet a hagyományos merevlemezekhez viszonyítva.

Az Ultrastar DC HC650 összesen 9 darab, egyenként nagyjából 2,2 terabájt kapacitású lemez percenként 7200-as fordulaton pörög. A Western Digital egyelőre nem árulta el, hogy mindez pontosan milyen értékeket eredményez az átviteli sebességben, csupán annyi tűnik biztosnak, hogy olvasási műveletekben felülmúlja elődöket az újdonság. Az SMR miatt írási műveletekben már nem vitézkedhet annyira a termék, így azt elsősorban WORM-szerű (Write Once Read Many), olvasásintenzív környezetbe (pl. tárhelyszolgáltatóknak) ajánlja a gyártó. Fontos megjegyezni, hogy a meghajtó úgynevezett Host Managed típusú, amely az üzemeltetők számára kvázi teljes kontrollt biztosít. Ezzel széles körben optimalizálható a HDD belső vezérlése, a szekvenciális zónák komplett menedzselésétől kezdve a gyorsítótárazásig bezárólag.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.